Magyar nyelvű ősbemutatóra készül a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház
Dátum: 2020. december 17., csütörtök, 6:13

Magyar nyelvű ősbemutatóra készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amely Martin Crimp A többit már láttad a moziban című kortárs darabját mutatja be Botos Bálint rendezésében - közölte szerdán a teátrum.

A koronavírus-járvány ellenére a társulatnak ez lesz a harmadik bemutatója, amelyet szombat este tartanak korlátozott közönséglétszámmal.

Martin Crimp kortárs brit drámaíró az érzelmi elhatárolódás hangjával, az emberi kapcsolatok szenvtelen szemléletével hívta fel magára a szakma figyelmét, szövegeire a fanyar párbeszédek jellemzőek, sokkal inkább a színházi forma és nyelvezet érdekli, mint a narráció, a történetmesélés aktusa. Írói munkássága mellett többnyire francia klasszikusokat fordított, francia és német nyelvterületen is népszerűek a művei.

A Botos Bálint rendező által lefordított A többit már láttad a moziban című darabja Euripidész Föníciai nők című kevésbé ismert klasszikus tragédiájának átirata, mely Oidipus családja történetének egy megrázóan kegyetlen és fájdalmas epizódját meséli el.

Botos Bálint szerint eldönthetetlen, hogy kortárs drámáról vagy klasszikus görög tragédiáról van szó. Úgy véli, az a bravúrja Crimpnek ebben az adaptációban, hogy meghagyja a görög tragédiát, annak minden borzalmával és nagy érzelmeivel együtt, csupán annyit változtat, amitől még komplexebbé és enyhén posztmodernné válik a történet. Ugyanakkor úgy frissíti a szöveget, hogy zavarba ejtően közel jönnek hozzánk ezek a nagy tragikus hősök.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ A világ Isten bűnbeesése."
Hebbel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ