Korábbi évadkezdéssel és bővebb műfaji kínálattal nyit a Margitszigeti Szabadtéri Színház
Dátum: 2021. január 17., vasárnap, 14:47

Korábbi évadkezdéssel és bővebb műfaji kínálattal nyit a Margitszigeti Szabadtéri Színház az idén; opera, musical, balett- és táncelőadásokkal, filmzenei, klasszikus és rendhagyó koncertekkel várják a közönséget.

A Margitszigeti Színház májustól szeptemberig tartó programnaptárában az idén az eddigieknél is gazdagabb kínálattal találkozhatnak az érdeklődők - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, a színház vezetésének elsődleges szempontja, hogy biztonságos szabadtéri körülmények között a kőszínházi szezonban elmaradt egyes előadások bemutatására helyet adjon a társulatoknak. Így a margitszigeti nagyszínpad szabadtéri bemutatójaként láthatja a közönség a Puskás, a Kabaré, a Mozart! és a Nikola Tesla című musicalt és előkészítés alatt áll a Budapesti Operettszínház bemutatója, a Hegedűs a háztetőn.

A könnyűzenei koncerteken népszerű előadók és zenekarok kínálatából válogathat a közönség. Többek között fellép az R-GO, Caramel, Tóth Vera, Fenyő Miklós, Dés László, Geszti Péter, Stanley Jordan, Zagar, a Budapest Klezmer Band, a Budapest Bár, Lotfi Begi és a Heureka Pop Orchestra, valamint a Margitszigeten debütál az új Csókkirály-show Szente Vajk rendezésében.

Az idei szezonban a klasszikus, évfordulós szerzőket, Verdit, Mozartot és Bartókot is neves előadók tolmácsolásában ünnepelheti a közönség - áll a közleményben.

Mint írják, a katalán Calixto Bieito rendez, Escamillo a Carmen-operabemutatón Bretz Gábor, a Verdi Gálán pedig Arturo Chacón Cruz és Maria Grazia Schiavo lép fel a főszerepekben. A Nemzeti Filharmonikusok koncertjét Kesselyák Gergely vezényli, Lucas & Arthur Jussen kétzongorás produkcióval, Mozart Esz-dúr versenyművével lép a magyar közönség elé. Szintén Mozart vonzásában születik meg a Mozart 230 Filmzene koncert, amelyen Hámori Máté vezényli az Óbudai Danubia Zenekart.

Hervé Koubi koreográfus új bemutatója és Szergej Polunyin Raszputyin-előadása is szerepel a programban. A nemzeti összetartozás napján a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar hősök, csaták és szerelmek című táncelőadása adja a keretét egy emlékestnek, Keresztes Ildikó, Varga Miklós és Vadkerti Imre közreműködésével. Augusztus 20. a Bánk bán napja a Margitszigeten - olvasható a közleményben.

Mint írják, a nagyszínpadi előadások mellett számos kísérőprogram, a víztoronyban rendezett kiállítások, a koraesti térzenei koncertek, a reneszánsz délelőttök, az interaktív meseszínpad, az irodalmi séták és a színház kikötőjébe érkező színházi hajójáratok adnak további lehetőséget a kikapcsolódásra.

A Margitszigeti Színház műsornaptára és további információk a www.margitszigetiszinhaz.hu oldalon érhetők el, a kedvezményes jegyértékesítés hétfőn indul.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ Az idő a legdrágább anyag, amiből az életünk készül."
Sütő András
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ