MSZP: kormányváltás után új színház- és filmművészeti egyetem jöhet létre
Dátum: 2021. január 20., szerda, 17:06

A kormány a saját befolyását akarja bebetonozni a vidéki állami fenntartású tudományegyetemek átalakításával az Országgyűlés szocialista alelnöke szerint. Hiller István kormányváltás esetére új, a magyar színház- és filmművészet érdekét szolgáló egyetem létrehozását ígérte kedden online sajtótájékoztatón.

Hiller István, aki az MSZP választmányi elnöke is, emlékeztetett arra, hogy kormányzati tervek szerint az összesen 70 ezer hallgatóval rendelkező debreceni, szegedi és pécsi egyetem államiból alapítványi fenntartásba kerül. Hozzátette: az átalakítással sok százmilliárd forintnyi vagyon juthat azokhoz az alapítványokhoz, amelyeknek a kuratóriumait a jelenlegi kormány állítja össze.

Azt mondta, a döntéssel vidéken gyakorlatilag megszűnne az állami felsőoktatás.

A volt oktatási miniszter szerint minden okuk megvan azt feltételezni, hogy az átalakítás után csökkenteni kívánják a hallgatói létszámot, szűkíteni a bejutás lehetőségét, ez ugyanis - mint mondta -a kormányzat évtizedes törekvése.

Hiller István szerint nem lehet mintának tekinteni az elsőként átalakított Corvinus egyetemet, mert nem telt el elég idő a fenntartóváltás óta, így nincs arról elég tapasztalat. Semmilyen szakmai alapja nincs annak a kijelentésnek, hogy a fenntartóváltás javít az egyetem színvonalán - hangsúlyozta.

Az átalakítás negatívumaként beszélt arról, hogy a Corvinuson az angol nyelvű gazdálkodás szakon a költségtérítés jelenleg 390 ezer forint, szeptembertől azonban 760 ezer forint lesz egy félévre.

Az ellenzéki képviselő beszélt az egyetemi autonómiáról. Szerinte nem attól függ a felsőoktatás szabadsága, hogy az állam-e a fenntartó, hanem hogy olyan politika van-e az országban, amely meghagyja a tudásátadás évszázados autonómiáját.

Hiller István rögzítette: ellenzik a tervezett változtatásokat, a kormány "erőltetett ütemű" változtatásában nem a színvonalemelés szándékát látják, hanem azt, hogy közelednek a választások, és a kormány saját befolyását akarja bebetonozni.

Úgy folytatta: mindaz, amivel nem értenek egyet és elleneznek a felsőoktatás területén, világos kifejezést nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem esetében.

Azt javasolta az ellenzéki pártoknak, hogy kormányváltás esetén alapítsák meg az új modern és szabad, állami fenntartású, a magyar színház- és filmművészet érdekét szolgáló egyetemet, amelynek garantált a szabadsága, a finanszírozása, a politikától való függetlensége.

Hiller István arra is ígéretet tett a jelenlegi és jövőbeni hallgatóknak, hogy kreditjeiket beszámítják tanulmányi eredményeikbe az új egyetemen.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ Senki sem azonos látszatainak összegével."
Paul Valéry
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ