A rendes lányok csendben sírnak című darab ősbemutatójára készül a Vígszínház
Dátum: 2021. március 14., vasárnap, 17:55

Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regényének színpadi adaptációját tűzi műsorra a Vígszínház: az ősbemutatót szombaton láthatja online a közönség Márkus Luca, Balázsovits Edit és Kiss Mari szereplésével.

Az előadás három nőalakjának sorsán keresztül Európa egyik legsötétebb maffiatörténete rajzolódik ki - olvasható a Vígszínház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Durica Katarina regénye az 1990-es években játszódik Dunaszerdahelyen, ahol éveken át rettegésben éltek az emberek. "Ez a regény az elmesélhetetlenről szól, amiről mégis beszélni kell" - írják a műről, amelynek színpadi adaptációját Paczolay Béla rendezésében mutatja be a színház.

Durica Katarina, a pozsonyi születésű szerző szabadúszó újságíróként dolgozott, amikor elkezdett ezzel a témával foglalkozni, és interjúkat készített a 90-es évek maffiaáldozataival, akik közül sokan akkor beszéltek először a 20-25 évvel korábban megtörtént esetekről. A száznál is több interjú, és számtalan beszélgetés alapján írt regény 2018-ban a budapesti könyvhétre jelent meg, és azóta több kiadást is megért.

A történet főszereplői a maffiózók női áldozatai. Azok a nők, akiket az utcáról hurcoltak el, és akik csoportos nemi erőszak áldozatai lettek. Azok a nők, akiknek eltűnt a párjuk, akik nem tudták megvédeni gyermekeiket a bűnözőktől, vagy akiknek éppen a saját gyerekük vált maffiózóvá. A rendes lányok csendben sírnak című regény a női áldozatok sorsán keresztül meséli el a dunaszerdahelyi maffia történetét. "A kilencvenes évek elején a csallóközi kisvárosban ugyanis minden nő inkább hallgatott, félrenézett, és csak csendben sírt... Ez volt a túlélés záloga" - olvasható az előadás ismetetőjében.

A történetben szereplő három nő különböző szálakon kapcsolódik a dunaszerdahelyi maffiához, így mind a hárman másképp érintettek az erőszakban. Ezek a szálak azonban több ponton találkoznak, összekapcsolódnak. A mozaikszerűen kirajzolódó cselekmény során a néző rájön, ők ugyanazoknak az eseményeknek az áldozatai, csak másféleképpen. Mivel a regény három szereplője ugyanabban a panelházban él, egymás fölött-alatt, a mindennapok fizikai keretei nagyon hasonlóak számukra, mindenhol ugyanott van a konyha, a nappali - idézik a közleményben Paczolay Béla rendezőt, aki elmondta: a három színész egy közös térben létezik majd egyszerre, egymás mellett, mégis valahogy elszigetelve, magányosan.

"Ennek az egymás mellett létezésnek a megteremtése volt a legizgalmasabb, és az, hogy az elmesélt történeteket hogyan lehet a színészi játékkal élővé, jelenidejűvé tenni" - mondta, hangsúlyozva: az anyag azért különleges, mert miközben fontos és komoly témát jár körbe, a nők kiszolgáltatottságáról beszél pontosan és átélhetően, mégis van benne egy kis humor, némi romantika, krimi és egy igazi görög sorstragédia.

A közleményben Márkus Lucát is idézik, aki elmondta: felkavaró volt olvasni, és épp olyan felkavaró közvetíteni is és befogadni is a történetet. "De sok-sok erőt is lehet belőle meríteni, ebben biztos vagyok, nekem is nagyon sokat adott ez a próbafolyamat" - tette hozzá a színművész.

A történet erőt és bátorságot adhat azoknak a nőknek, akik némán tűrték az erőszakot, akik nem merték felemelni a hangjukat, akik szégyenbe burkolózva éltek. Ahogy az író, Durica Katarina megfogalmazta:" a legfontosabb a regényem utóéletében egyértelműen az, hogy beszélni kezdtünk".

Az előadás a korlátozások feloldása után a Vígszínházban a Házi Színpadon lesz látható, de a premiert március 13-án bárki megnézheti online, így szélesebb közönség számára, akár külföldről, például Szlovákiából is elérhetővé válik a produkció.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„Ha találkozol a sikerrel és a kudarccal, akkor előbb-utóbb rájössz, hogy a kettő majdnem ugyanaz."
Joseph Rudyard Kipling
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ