Gyermek- és felnőttelőadás a bábszínházi világnapon
Dátum: 2021. március 19., péntek, 20:31

Március 21-én, vasárnap a bábszínházi világnapon ingyenes online előadásokkal várja a gyermekeket és a felnőtteket is a Budapest Bábszínház.

Március 21. nem csak a meteorológiai tavasz első napja, hanem a bábszínházak ünnepe is - olvasható a Budapest Bábszínház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, ebből az alkalomból két sikeres előadását is elérhetővé teszi ingyenes YouTube csatornáján a Budapest Bábszínház: a kisebbek a 80 nap alatt a Föld körül című darabot, a fiatalok és a felnőttek pedig az Anima című produkciót láthatják vasárnap reggel 8 órától egészen éjfélig a Bábfilmszínházban.

A Jules Verne népszerű regényéből készült darabot, Mr. Fogg és hűséges inasa kalandjait Kuthy Ágnes állította színpadra. A 16 éven felülieknek ajánlott Anima című produkció pályakezdő bábszínész hallgatók ars poeticája a bábműfajról. Négy sematikus, fehér bábfigura története, amelyek életre kelnek, személyiséget kapnak, és az emberekhez, mozgatóikhoz való viszonyukat próbálják meg értelmezni.

A bábszínházi világnapot a nemzetközi bábművész-szövetség, az UNIMA kezdeményezésére ünneplik világszerte 2003 óta. A világnap alkalmából 2015 óta magyar nyelvű üzenet is készül. Az idén Markó-Valentyik Anna Junior Prima Díjas bábművészt kérte fel a Magyar Bábművészek Szövetsége, hogy írja le gondolatait.

A Budapest Bábszínház rajzpályázatot hirdet ovisoknak és iskolásoknak. A rajzok témáját a Bábfilmszínház gyerekelőadásai, azaz a Boribon és Annipanni, a 80 nap alatt a Föld körül, a Rumcájsz, a Holle anyó, a Nyúl Péter, a Szegény Dzsoni és Árnika, a Holdbeli csónakos és a Gengszter nagyi adják. A rajzokat a rajzpalyazat@budapestbabszinhaz.hu címre várják április 7-ig elektronikus formában a gyermek nevével és életkorával. Az alkotásokat a színház művészeti tanácsa zsűrizi korosztályonként.

A nyertes óvodások a teátrum Babaróka című előadásának őszi premierjére, az iskolások a Kisrigók című produkció bemutatójára kapnak ajándék belépőt. A Pagony Kiadó jóvoltából pedig az azonos című könyveket is megkapják a gyerekek.

A tavaszi időszakban hétköznap is várja a Bábfilmszínház Matiné a gyerekeket 8 órától 20 óráig. Az online műsoron elérhetőek a Budapest Bábszínház közkedvelt gyerekelőadásai: a Boribon és Annipanni, a Rumcájsz, a Gengszter nagyi, a Holle anyó, a Holdbéli csónakos, a Szegény Dzsoni és Árnika, a 80 nap alatt a Föld körül és a Nyúl Péter.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„ Harmincig hevít a nő; aztán a bor; aztán a kemence sem."
Móra Ferenc
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ