Színházi világnap - Fővárosi és vidéki színházak köszöntötték közönségüket videóüzenetben
Dátum: 2021. március 28., vasárnap, 20:10

Harmincegy budapesti és vidéki színház igazgatója köszöntötte a magyarországi színházak képviseletében közös Facebook-üzenetben a színházszerető közönséget szombaton a színházi világnap alkalmából.

Az üzenet bevezetőjében Kásler MIklós emberi erőforrások minisztere beszélt a művészek és a színházak jelentőségéről és mondott köszönetet a színészeknek az általuk végzett "értékteremtő, hagyományőrző, nemzeterősítő kulturális és művészeti munkáért".

A miniszter a közönségtől kitartást kért és segítséget a vírus elleni védekezésben a szabályok betartásával és oltásra regisztrálással, hogy ezzel is előmozdítsák a színházak újranyitását és a járvány legyőzését.

Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója és Szirtes Tamás, a fővárosi Madách Színház vezetője is felidézte: a magyarországi színházi élet 1823-ban indult egy "színházépítési lánccal" a polgárosodó városokban, majd az elkövetkező 200 évben egymást követve alakultak "Budapesten és szinte az összes megyeszékhelyen varázslatos palotákban" az önálló társulatok.

"Nincs szebb annál, mint amikor az elsötétülő színházteremben telt ház előtt felmegy a függöny, kigyúlnak a fények és az eggyé váló közönség előtt színészek, énekesek és táncosok ... halált megvető bátorsággal elmondják, eléneklik, eljátsszák azt, ami a szívük-lelkük legmélyéből felszakad" - mondta Dörner György, az Újszínház vezetője.

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel kapcsolatos gondolataikat is megosztották a megszólaló igazgatók. Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója kifejtette, rendkívüli nehéz helyzetben vannak színházak és a művészek, már csak azért is, mert elmarad a legfontosabb, a találkozás a nézőkkel.

Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház igazgatója köszönetet mondott a közönségnek a kitartásért, buzdításért és hűségért, hogy ezernyi módon nyilvánítják ki szeretetüket.

"Ebben a szorító, egymást nélkülöző időszakban mindnyájan összetartozunk és még jobban átérezzük, hogy a színház közönség nélkül, és hitünk szerint a közönség színház nélkül nem tud létezni" - fogalmazott Simon Lajos, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház igazgatója.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
Aforizmák
„ Szép keze van, csakugyan... De képzelje el, milyen csúnya volna ugyanez lábnak!"
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ