Párbeszédet kezdeményez a nagyváradi Szigligeti Színház ügyében a teátrumi társaság
Dátum: 2021. május 17., hétfő, 9:43

A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) kezdeményezte a párbeszédet a román és magyar kulturális tárca között annak érdekében, hogy a nagyváradi Szigligeti Színház továbbra is önálló intézményként működhessen és elfoglalhassa méltó helyét a román nemzeti kulturális intézmények között - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Az összegzés felidézi, hogy az MTT a napokban értesült a romániai Bihar megyei önkormányzat azon tervéről, amely szerint egyetlen közös intézménnyé kívánják összeolvasztani a Szigligeti Színházat, a Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát.

"A legnagyobb hazai előadóművészeti érdekképviseleti szervezetként magunkáénak érezzük a nagyváradi magyar nyelvű színház ügyét és osztjuk azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a tervezett változtatások következtében megszűnhet az önálló magyar színház Nagyváradon. Ezzel pedig a határon túli magyar nyelvű színjátszás egyik pótolhatatlan bázisa semmisülhet meg" - olvasható a közleményben.

Az MTT a színház megmaradását önálló intézményként minden eszközével segíteni akarja, ezért levélben felvették a kapcsolatot Czvikker Katalin igazgatóval, valamint a román és magyar kulturális tárcával. Demeter András Istvánt, a román kormány kulturális államtitkárát és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárt arra kérték, hogy a várható negatív következmények elhárítása érdekében egymással párbeszédben szorgalmazzák, segítsék az egyesítési terv elvetését - tartalmazza a közlemény.

"Az 1900-ban alapított Szigligeti Színház a nagyváradi és erdélyi magyar kulturális élet fontos központja: önálló megmaradása nemcsak támogatásra érdemes, de meggyőződésünk szerint a román nemzeti intézmények között is megérdemelt helyet kell elfoglalnia" - írt a Magyar Teátrumi Társaság.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Aforizmák
„A nyelv semmivel sem inkább kulturális találmány, mint mondjuk a függőleges testhelyzet."
Steven Pinker
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ