A színház visszavár címmel indít kampányt a Déryné Program
Dátum: 2021. május 28., péntek, 6:00

A színház visszavár címmel indít kampányt a Déryné Program az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságának megbízásából.

A projekt szakmai összefogásban valósul meg, a résztvevő kulturális intézmények a közönség iránti hálájuk kifejezése mellett az újbóli személyes találkozásra szeretnék ösztönözni nézőiket - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a kampányt életre hívó Déryné Program partnereként a Nemzeti Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Budapesti Operettszínház, a Thália Színház és a Fővárosi Nagycirkusz vesz részt a projektben. A kezdeményezés célja a kultúrafogyasztás társadalmi üzenetének erősítése.

A színház visszavár bemutatja, hogy az előadóművészeti szakemberek hálásak a közönség támogatásáért, és várják, hogy a nézőkkel való személyes találkozáson keresztül újra átélhessék együtt a színház varázslatát.

A közleményben Kis Domonkos Márk színművészt, a Déryné Program igazgatóját idézik, aki elmondta: a legfájóbb számukra a bizonytalan ideig tartó várakozás a találkozások nélküli légüres térben. "A bennünk rekedt alkotóenergia ugyan folyton új utakat keresett, de a nézőkkel való fizikai találkozás nélkül nem tudott a színház igazi csodája létrejönni" - tette hozzá.

Mint mondta, a kampánnyal azt akarják üzenni a nézőknek, hogy számítanak rájuk, visszavárják őket, hiszen az a szellemi-lelki táplálék, amit a színház nyújt, számukra is hiánypótló.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kiemelten fontosnak tartja a nehéz helyzetbe került kulturális szegmens támogatását, így a Déryné Program kezdeményezését azonnal felkarolta - áll a közleményben.

Fekete Pétert, az Emmi kultúráért felelős államtitkárát idézik, aki úgy fogalmazott: a világnak fel kell ébrednie ebből a szörnyű és sok áldozatot követelő "rémséges valótlanságból", és folytatnia, vagy újrakezdenie mindent.

Mint mondta, a művészetekben, a művészek járványhelyzetben felmutatott bátorságának és alkotói józanságának köszönhetően, vélhetően ott folytatódik minden, ahol megszakadni látszottak az addigi alkotói folyamatok. "Folytassuk hát még nagyobb szívvel, erővel, hálával, tenni akarással. A színház mindenkit visszavár!" - idézik Fekete Péter szavait.

A kezdeményezés és a kampánystratégia a több kulturális intézmény és színház marketingjét is segítő Brandtailor nevéhez fűződik, a kreatív tervezést és a produkciót a Creativo Media, az arculatot a StrongSolutions, a kommunikációt a VízióMédia jegyzi.

Az üzenetet a projektet életre hívó alkotók és szakemberek először május-júniusban, ezt követően pedig az augusztus-szeptemberi időszakban is erősíteni kívánják a nézőkben.

A kampányfilm és a hozzá kapcsolódó tartalmak a www.aszinhavisszavar.hu oldalon, illetve a rövidfilm a https://youtu.be/lOZujW0Ijkw linken, a dokumentumfilm https://youtu.be/98qwK9McNMc linken érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ A fal mindig keményebb, mint a fejünk, amellyel be akarjuk törni."
Marie Curie
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ