Derűs évadra készül a kaposvári Csiky Gergely Színház
Dátum: 2021. június 23., szerda, 17:16

- A derű, a nevetés, a kikapcsolódás a vezérfonala a kaposvári Csiky Gergely Színház 2021/2022-es évadának, amelynek műsortervét Olt Tamás művészeti igazgató vázolta fel kedden a somogyi megyeszékhelyen.

Olt Tamás a teátrum Színházi piknik elnevezésű családi napja keretében tartott sajtótájékoztatón elmondta, a színházi idény szeptember 17-én veszi kezdetét Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjével, amelyet Keresztes Attila rendez.

Olt Tamás és Váradi R. Szabolcs Tüskevár című családi musicaljét októberben, Dosztojevszkij Karamazov testvérek című klasszikus drámája februárban, Shakespeare Makrancos hölgy című vígjátéka áprilisban, Galambos Attila és Szente Vajk Meseautó című musicalje májusban lesz látható először, szintén a nagyszínpadon - tette hozzá.

Kiemelte, hogy bérleten kívüli előadásként a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Játékszín és a Csiky Gergely Színház koprodukciójában mutatják be Szente Vajk Legénybúcsú című komédiáját, amelyet Nagy Sándor állít színpadra.

A nagyszínpadi gyermekbérleteseknek a klasszikus Lewis Carroll-regényből kifejezetten a Csiky Gergely Színház számára adaptált Alíz Csudaországban című családi musicalt, valamint a Madagaszkár című produkciót kínálja a teátrum - közölte a művészeti igazgató.

Fülöp Péter, a színház direktora hangsúlyozta, a koronavírus járvány soha nem látott kihívások elé állította az intézményt, de programjaiknak köszönhetően a színházat végül is nem kellett nélkülöznie a közönségnek.

"2020 novembere és 2021 májusa között zárva volt a színházunk, ez idő alatt számolatlan online tartalmat hoztunk létre és igyekeztünk a nézőinkkel kapcsolatban maradni" - mondta.

Hozzátette, ünnepi kalendáriumot, felolvasószínházi maratont

készítettek, és 2020-ban a Csiky Gergely Színház lehetett a közmédia szilveszteri gálaműsorának helyszíne, szervezője, műsora pedig milliós nézettséget ért el.

Fülöp Péter szólt arról is, hogy az Erkélyből páholy előadássorozatukban Somogy megyében 27 helyszínen láthatta a közönség a Csiky művészeit, akik ezen kívül rendőrségi, katasztrófavédelmi és kórházi épületben is felléptek.

A színház a nyitást követően 7 előadást tartott májusban, és júniusban megkezdte 67 elmaradt bérletes előadásának pótlását - fűzte hozzá a direktor, aki egyúttal köszönetet mondott a közönségnek azért, mert "alig-alig váltottak vissza" jegyeket és bérleteket a járvány idején.

"Ezt a kitartást és bizalmat igyekszünk meghálálni, megszolgálni" - jelentette ki. Jelezte: a közönség nyáron a Balaton környéki szabadtéri színpadokon, a nyíregyházi Vidor fesztiválon, a pécsi és a kápolnásnyéki szabadtéri színpadon is találkozhat a kaposvári teátrum előadásaival.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester azt közölte: bízik benne, hogy a következő évad már a színház színpadán zajlik majd, abban az épületben, amelyet a felújítását követő 2019-es átadása óta még nem is élvezhettek igazán a kaposváriak.

A politikus köszönetet mondott a Csiky társulatának, mert bár a színház az elmúlt másfél évben többnyire zárva volt, a teátrum dolgozói talpon voltak. Kimentek az utcára, a lakótelepekre, felálltak egy dobogóra vagy egy padra, és ott könnyet csaltak az emberek szemébe, s a megérdemelt tapsot is kivívták maguknak - hangoztatta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ A könnyű gondok beszélnek, a súlyosak némák."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ