Színinövendékekkel állítják színpadra A Pál utcai fiúkat Zalaegerszegen
Dátum: 2021. július 30., péntek, 6:10

Kaposvári színinövendékek és zalai néptáncosok közreműködésével mutatja be pénteken a zalaegerszegi Kvártélyház A Pál utcai fiúk zenés változatát.

A Kvártélyház Szabadtéri Színház idei bemutatójának, a Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián által Molnár Ferenc klasszikusa alapján alkotott zenés játéknak a rendezője Tompagábor Kornél.

A rendező az MTI-nek elmondta: a nagy sikerű darab zalaegerszegi változatának sajátossága, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez tartozó kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézet hallgatói, valamint a Zalai Táncegyüttes néptáncosai közül többen is a grund őrzői vagy a vörösingesek jelmezébe bújnak.

A kaposvári színészképzésben résztvevő másod- és harmadéves hallgatókat az előadás színpadra állításában tanáruk és mentoruk, Uray Péter segítette, a fiatalok közül került ki Nemecsek, Boka és Geréb megformálója is Szentgyörgyi Dániel, Balaskó Bence és Csabai Csongor személyében. Nemecsek egyszerre két alakban is megjelenik a darabban, a még csak általános iskolás Száraz Zalán a főhős lelkét, gondolatait testesíti meg.

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagjai ezúttal sem hiányoznak a színpadról, a Kvártélyházban örökös tagnak számító Hertelendy Attila mellett Ticz András is színpadra áll, Janó, a grund őre, illetve Áts Feri szerepében.

A zalai megyeszékhelyen látható zenés játék díszleteit Mészáros Tibor, a jelmezeket Szőke Julianna tervezte - mindketten a zalaegerszegi kőszínház társulatának tagjai -, a koreográfus Kósa Ruben, a Zalai Táncegyüttes vezetője.

Az eredeti elképzelések szerint nyolc estén át játszották volna a darabot a zalai szabadtéri színpadon. Miután már két héttel korábban minden jegy elkelt, ezért egy újabb előadásnapot is beillesztettek a naptárba - mondta még el Tompagábor Kornél.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Aforizmák
„A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van – hogy nem létezik."
Friedrich Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ