Miniévadot tart szeptember első felében a nagyváradi Szigligeti Színház
Dátum: 2021. agusztus 10., kedd, 15:10

Miniévadot tart szeptember első két hetében a nagyváradi Szigligeti Színház, amelynek három társulata színre viszi a 2020-2021-es évadban bemutatott valamennyi új produkcióját - közölte hétfőn a teátrum.

A Szigligeti Színházhoz tartozik a prózai színházként működő Szigligeti Társulat, a bábszínházként működő Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes.

A 2021-es miniévad három szabadtéri előadással kezdődik, szeptember 1-én az elmúlt évad legnagyobb közönségsikerét arató, Valahol Európában című musicalt láthatják az érdeklődők a Nagyváradi Vár színpadán. Szeptember 4-én ugyanezen a helyszínen viszik színre a Szigligeti Társulat Főnixterv című, improvizációkra épített előadását is. Szeptember 5-én A tigris című ál-dokumentumszínházi vígjátékot tekinthetik meg a nézők a Bodega Kávéházban.

A miniévad programja szeptember 8-án a János vitéz című táncszínházi mesejátékkal folytatódik, ezt szeptember 9-én a Nagyvárad Táncegyüttes Vuk című családi táncszínházi előadása követi. Szeptember 10-én Madách Imre Az ember tragédiája című művének az átiratát láthatják az Árkádia Színpadon, szeptember 11-én pedig William Shakespeare leghíresebb drámáját, a Hamletet. Szeptember 12-én a Lilliput Társulat tűzi műsorára A négyballábas kisegér című bábelőadást.

A miniévadot a 2020-as év szilveszterén bemutatott Kabaré 120 című előadás zárja, amelyet követően átadják a társulati díjakat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
Aforizmák
„ Lehet bűn nélkül élni? Az nem is élet. Ezt még némely keresztény szentek is sejtették."
Füst Milán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ