Véget ért a Gyulai Várszínház 58. évada
Dátum: 2021. agusztus 23., hétfő, 8:31

A Gyulai Várszínház történetének legsokszínűbb, a nézőszámot, a jegyárbevételt, a szakmai visszajelzéseket és közönségvéleményeket tekintve a legsikeresebb évadát tartotta meg a nyáron - tájékoztatta a teátrum csütörtökön közleményben az MTI-t.

A Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete az évadzáró testületi ülésén nívódíjak odaítéléséről döntött, amely a város képviselő-testületének jóváhagyása után válik hivatalossá.

Eszerint a Sík Ferenc-díjat Szabó K. István rendező kapja Szabó Magda Az ajtó című regényéből készített színpadi adaptáció rendezéséért. Az önkormányzat által alapított Havasi István-díjat Őze Áron rendezőnek ítélték Győrei Zsolt és Schalachtovszky Csaba Hamlear című darabjának "eredeti és kiemelkedő színvonalú megrendezéséért". A teátrum által alapított Őze Lajos-díjat Szilágyi Enikő színművésznek ítélték a Mi lennék nélküled? című előadás "létrehozásáért és kiemelkedő színvonalú színművészi előadásáért" - közölték.

Emlékeztettek, a teátrum az 55 napos nyári évad alatt csaknem 60 programot valósított meg. Hat fesztivált bonyolítottak le, a felolvasószínházi előadást is számítva hat bemutatót valósítottak meg, amiből négy kortárs magyar művek ősbemutatója volt. Négyet koprodukciós partnerekkel közösen (Hamlear, Két úr szolgája, Két Hold világa, Az ajtó), egyet, a Mi lennék nélküled? című darabot és a felolvasó-színházi előadást (Shakespeare 37-ből három) saját fejlesztésben.

Két tudományos konferenciát rendeztek meg; két könyvbemutatót tartottak és két kiállítást rendeztek meg a Kamaraterem előcsarnokában - írták.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„A modern művészetet megérteni körülbelül olyan, mintha az ember megpróbálná követni a cselekményt a betűlevesben"
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ