Tizennégy premierrel várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Dátum: 2021. agusztus 24., kedd, 10:13

Tizennégy premierrel várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a 2021/22-es évadban; a bemutatók között lesz olyan előadás is, amellyel a százéves Salgótarjánt köszöntik - közölte a társulat igazgatója hétfőn a városban tartott évadnyitó sajtótájékoztatón.

Simon Lajos elmondta, hogy öt nagyszínpadi előadással készülnek az új szezonra. Ezek között lesz az Énekes madár című székely népi játék, Bródy Sándor A tanítónő című darabja és Luigi Pirandello IV. Henrik című műve, amelyben Kaszás Gergő és Bozó Andrea játssza a főszerepeket.

Január 28-án, Salgótarján várossá válásának 100. évfordulóján mutatják be Topolcsányi Laura Macskakő című drámáját, amely az 1920 tavaszától 1922 őszéig terjedő időszakot felölelve idézi meg a korabeli tarjáni miliőt, benne két bányászcsalád és egy felvidéki polgári család életének alakulását.

Az ötödik nagyszínpadi premiert, a Szépkilátás munkacímű zenés darab ősbemutatóját május végén tartják többek között Vándor Évával, Kocsis Pállal és Mikecz Estillával.

A nagyszínpadi bemutatók mellett öt kamara-előadással, egy tantermi előadással, egy mesedarabbal és két felolvasószínházi bemutatóval készül a társulat, amely ebben az évadban maga is jubileumot ünnepel, ugyanis májusban lesz tízéves.

További négy előadást, a Szaffit, a Bolha a fülbe, a Messziről jött ember és a Fizikusok című darabot koprodukciós partnerrel mutatják be.

Simon Lajos beszámolt arról, hogy hat új tagja van a társulatnak: Mikecz Estilla, Litauszky Lilla, Simon Kata, Hunyadi Máté, Mohácsi Norbert és Ozsgyáni Mihály. Így az új évadot már 22 fős társulattal indítják.

Szólt arról is, hogy a kiemelt státuszú színházat 2022. december 31-ig közösen működteti az állam és Salgótarján önkormányzata, az állam évente 112, a város 98 millió forint támogatást biztosít.

A salgótarjáni teátrum tavaly 12 pályázaton több mint 100 millió forintot nyert. Idén egy szervezet csak öt pályázatot adhat be, ezeket április 9-éig már be is nyújtották - tette hozzá.

A nagyszínpad mellett két új színtérrel bővül a teátrum: augusztusban a Zenthe Nyár alkalmával már játszottak a szabadtéri színpadon, a kamaraterem pedig októberben nyílik meg 120 fős nézőtérrel. A kamaraszínpad kialakítása jelenleg is zajlik, csakúgy, mint a KultPont kávézóé, ehhez a művelődési központ "C" szárnyát kapta meg a színház használatra az önkormányzattól - közölte a júliustól újabb öt évre kinevezett igazgató.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Aforizmák
„ A fal mindig keményebb, mint a fejünk, amellyel be akarjuk törni."
Marie Curie
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ