Kilenc bemutatóval készül az Örkény Színház az új évadra
Dátum: 2021. agusztus 26., csütörtök, 9:38

Kilenc bemutatót tart az Örkény Színház az induló új évadban: ötöt a nagyszínpadon, négyet az Örkény Stúdióban.

A 2021/2022-es évad első bemutatóinak próbái már augusztusban megkezdődtek. Az első előadás október 1-én lesz, a társulattal addig augusztus 27-től 29-ig a Terézvárosi Fesztiválon az Andrássy úton találkozhat a közönség, szeptember 4-én pedig egy év kihagyás után újra megrendezik az Örkény Kertet - közölte a társulat szerdán az MTI-vel.

Mint írták, az Örkény Színházban változatlanul domináns a fiatal alkotók jelenléte, és munkáikat az új színpadi hang iránti érdeklődés hangolja.

A kedden tartott évadnyitó társulati ülésen beszámoltak arról, hogy október 1-én mutatják be Bodó Viktor rendezését, a 33 álom munkacímű produkciót a nagyszínpadon. Ezzel párhuzamosan az Örkény Stúdióban Kovács D. Dániel állítja színpadra Esterházy Péter 33 változat Haydn-koponyára című drámáját. Mindkét előadás bemutatóját a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében tartják.

A Stúdióban lesz látható október 29-től a Winterreise Tarnóczi Jakab rendezésében: Schubert dalciklusával Borsi-Balogh Máté lép a nézők elé. Mácsai Pál rendezi Bertolt Brecht A szecsuáni jó ember című példázatát a nagyszínpadon, a bemutató november 26-án lesz. Ugyanitt debütál Szabó Magda klasszikusa, Az ajtó március 25-én Gáspár Ildikó rendezésében. Ugyanezen a napon a Stúdióban Ingmar Bergman Jelenetek a bábuk életéből című 1980-as filmjének színpadi adaptációját mutatja be a társulat, az előadást Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei társulat vezetője rendezi.

Május 13-án az Örkény Stúdióban lesz először látható Schwechtje Mihály Szex. Újra. El. című rendezése. Takács Nóra Diána Óbordal című önálló zenés estjének premierje június 3-án lesz a Stúdióban, a bemutatók sorát A nemzet özvegye című produkció zárja június 16-án, ezt szerzőként és rendezőként egyaránt Kelemen Kristóf jegyez.

A közleményben kiemelték, hogy az új évadban megújul az ÖrkényKÖZtér, az Asbóth utcai stúdióhelyiségben az évad második felétől várják a közönséget, felnőtteket, diákokat, gyerekeket és tanárokat egyaránt. A cél kényelmes és inspiráló otthont adni a teátrum színházpedagógiai programjának, beszélgetéseknek, workshopoknak, közösségi alkotófolyamatoknak.

A következő évadban is lesz Örkény Stream, amelynek repertoárjáról később adnak tájékoztatást.

Egy év kihagyás után idén tizedik alkalommal rendezik meg az Örkény Kertet, Erzsébetváros Önkormányzata és az Örkény Színház közös programját. Három helyszínen dzsessz- és komolyzenei koncertekkel, világzenével, színpadi előadással várják a közönséget szeptember 4-én. Csuja Imre Jónás könyvét mondja el, a Medikus Zenekar Dvorák IX. Újvilág szimfóniáját adja elő Török Levente vezényletével, lesz Vers csak Neked program, Palya Bea Egyszálének című műsorát adja elő, Hámori Máté vezényletével játssza el Beethoven VII. szimfóniáját az Óbudai Danubia Zenekar, koncertet ad a Lukács Miklós Cimbiózis Trió, a záróesemény pedig 20 órától az Örkény Esztrád lesz.

Az Örkény Kert csak védettségi igazolvánnyal látogatható, a 18 év alattiak védett felnőtt felügyelete mellett is részt vehetnek a rendezvényen.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ Legigazibb jele annak, hogy nagy képességekkel született valaki, ha irigység nélkül született."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ