MITEM - Megkezdődött a Nemzeti Színház fesztiválja
Dátum: 2021. szeptember 21., kedd, 10:43

Nyitóelőadásként Robert Wilson Oidipusz című rendezésével megkezdődött az VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM); a Nemzeti Színház október 9-ig tartó fesztiválján tizenkét ország tizenkilenc produkciója látható.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a MITEM művészeti vezetője a találkozó pénteki megnyitóján kiemelte: nagy ünnep ez számukra, hiszen két halasztás után, harmadszorra sikerül elindítani a MITEM-et. "Találkozni a közönséggel és egymással: ez a színház" - fogalmazott.

Hangsúlyozta: azért lett sikeres a MITEM és azért került fel az európai színházi térképre, mert azok az alapelvek, amelyek mentén megszervezik, igazak, hitelesek, erősek és a lényeget érinti. "Azért sikeres, mert hiszünk a nyitottságban, a kíváncsiságban, hiszünk abban, hogy érdekesek lehetünk egymásnak, hogy gondolhatunk sokfélét, sokféleképpen a világról, nem lehet nem találkozni, nem folytatni párbeszédet" - mondta, kiemelve, hogy a MITEM színházi szempontból sokszínű, mindenféle színházi nyelven születtek előadások, ezért gondolatiság szempontjából is sokszínű és nyitott.

Külön felhívta a fiatalok figyelmét a találkozóra, amelyen a korszak nagy színházi mestereivel lehet találkozni. J

Mint kiemelte, a MITEM egyik szakmai programja a 2023-as Színházi Olimpiáról szól.

A MITEM megnyitóján Pilinszky Jánosnak a wilsoni színház ihlette művei, a Robert Wilsonnak ajánlott Kőfal és ünnepély, valamint a Sheryl Sutton színésznőnek ajánlott Bűn és bűnhődés hangzott el.

A MITEM-en Robert Wilson mellett olyan nemzetközi hírű alkotók rendezései láthatók, mint Theodorosz Terzopulosz, Alekszandar Popovszki, Emma Dante és Victoria Thierrée Chaplin.

A résztvevő országok között van Magyarország mellett Algéria, Franciaország, Görögország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovénia és Ukrajna.

A fesztivál nyitódarabját, Robert Wilson Oidipusz című előadását szombaton is láthatja a közönség.

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján Törőcsik Marira emlékeznek a MITEM-en. Az emlékest számos neves művész fellépésével, Bérczes László rendezésében látható.

A MITEM-en mesterkurzust tart Anatolij Vasziljev, akinek ASINO (Szamár) című dokumentumfilmjét az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik szeptember 22-én.

A találkozó idei díszvendége, Theodorosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia alapító-igazgatója Alarme című darabját, valamint Aiasz, az őrület című rendezését láthatja a közönség az athéni Attisz Színház előadásában.

Alekszandar Popovszkinak, a maribori Szlovén Nemzeti Színház művészeti vezetőjének két rendezését, a Rómeó és Júliát, valamint A Mester és Margaritát mutatják be a MITEM-en.

Tompa Gábor rendezésében a Godot-ra várva című darab portugál színészek előadásában látható. Samuel Beckett darabját a portói Sao Joao Nemzeti Színház adja elő.

A fesztiválon több határon túli magyar színház is szerepel: a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata Az ember tragédiája című előadását hozza el, emellett látható lesz a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely Pilinszky János művei alapján készült Éjidő című darabja.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Henrik Ibsen Nóra című művét mutatja be a fesztiválon, valamint látható Szőcs Géza Raszputyin című darabja, amelyet a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Sardar Tagirovsky rendezésében ad elő.

A programban szerepel a Bűn és bűnhődés című előadás is, amelyet Konsztantyin Bogomolov rendezett.

A közönség láthatja a kijevi Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház Limerivna című produkcióját Ivan Urivszkij rendezésében. Spanyolországból a Navarrai Egyetemi Múzeum produkciója, Ignacio García rendezése, az Énekek éneke című előadás kapott helyet a programban.

Az olasz Emma Dante rendezesében a Misericordia című előadás látható, amely három nő történetét meséli el. Omar Fetmouche Bravó a művésznek című kamaradarabja pedig az algériai művészek nehéz életét ábrázolja.

A fesztiválon Victoria Thierrée Chaplin is vendégszerepel Bells & Spells című darabjával.

A Nemzeti Színház három saját előadását - Az ajtót, a Médeiát, valamint A Mester és Margaritát - mutatja be a találkozón.

A MITEM záróelőadásaként Gorkij A Nap fiai című művét láthatja a közönség a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház előadásában. A társadalmi dráma a kolerajárvány alatt játszódik.

A színházi előadások és szakmai programok mellett a fesztivál ideje alatt kiállítások, koncert és filmvetítés is várja a közönséget.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
Aforizmák
„ Az udvariasság nem halt meg – csak Angliába menekült."
Duhamel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ