A Baltazár Színház művészei is felléptek a Madách Színházban
Dátum: 2021. december 7., kedd, 6:39

A Madách Színház színészei a Mamma Mia! színdarab egyik dalát a Baltazár Színház ép és sérült művészeivel együtt adták elő a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából a budapesti Madách Színházban.

A közös fellépés a Szerencsejáték Zrt. Tarts velünk egy akadálymentes jövőért! kampányának kezdeményezésében jött létre a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából csütörtök este.

A Madách Színház Mamma Mia! című előadásának fináléja előtt Szirtes Tamás, a színház igazgatója a színpadra hívta a Baltazár Színház ép és fogyatékossággal élő színészeit, hogy a musical egyik dalát közösen adják elő a darabban szereplő színészekkel karöltve - közölte a a Szerencsejáték Zrt. pénteken az MTI-vel.

"Nagy öröm számunkra, hogy méltóképpen valósult meg a két színház közötti együttműködés, büszkék vagyunk, hogy mi is hozzájárulhattunk a befogadás üzenetéhez" - idézi a közlemény Szirtes Tamást.

Az 1998-ban alakult Baltazár Színház az egyetlen olyan színtársulat hazánkban, amelyben ép és értelmi sérült színészek együtt játszanak. Az intézmény így egyszerre lát el művészi és társadalmi feladatot, munkásságával lehetőséget teremt a sérült embereknek, hogy tehetségüket megmutassák a nézőknek. A színház legfontosabb célkitűzése, hogy színvonalas előadásokkal bizonyítsa, a fogyatékossággal élő emberekkel szembeni előítéletek átírhatók.

A mostani vendégszereplést többnapos felkészülési időszak előzte meg, amelyben Kováts Kriszta, a Madách Színház színésze, egyben a Baltazár Színház rendezője vállalt kiemelt szerepet.

A két színház kooperációja a Szerencsejáték Zrt. szemléletformáló kampányának részeként valósult meg, amely motiváló történeteken keresztül mutatja be az ismert és kevésbé ismert érintettek inspiráló életútjait, ezzel is egy aktív, cselekvő közösségbe invitálva mindenkit.

"Magyarországon ma egymillió embert, fogyatékossággal élőket és családtagjaikat érinti a mindennapokba való beilleszkedés és befogadás ügye. A Baltazár társulata olyan kultúrát kíván megteremteni Magyarországon, amely lehetőségét nyújt a fogyatékossággal élő embereknek is, hogy teljes életet éljenek - közölte Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs és marketing igazgatója. Hozzátette: a nemzeti lottótársaság mintegy 20 éve zászlóshajó szerepet vállal a fogyatékossággal élők integrációjának területén, amelyben fontos szerepet szánnak a szemléletformálásnak.

"Az akadálymentes jövő nemcsak a fizikai akadályok elhárításával, hanem a gondolatokban történő változással, a befogadással valósíthatjuk meg. Megtiszteltetés számunkra, hogy a fogyatékossági ügyért tett erőfeszítéseink mellé olyan emberek álltak, mint Illés Fanni paralimpiai bajnok, Barabás Lőrinc, nemzetközi hírű trombitaművész, valamint Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, ezúttal pedig a Baltazár Színház társulata" - hangsúlyozta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„ ...a békét leginkább az szolgálja, ha az utolsó szó az asszonyé."
Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ