Harminc produkcióval várja a közönséget a Kőszegi Várszínház a nyáron
Dátum: 2022. május 6., péntek, 17:43

Három hónap alatt több mint harminc produkcióval várja nyáron a közönségét a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Kőszegi Várszínház - közölték az MTI-vel a rendezvénysorozat szervezői.

A jubileumi szezon programjából kiemelkedik az a tíznapos ünnepi fesztivál július 14. és 24. között, amelynek keretében július 21-én bemutatják William Shakespeare Szentivánéji álom című művét - Takács Katalin, Hegedűs D. Géza, Epres Attila, Bányai Kelemen Barna, Waskovics Andrea, Tóth Zsófia főszereplésével, Dicső Dániel rendezésében - tájékoztatott közleményében Pócza Zoltán, a kőszegi várszínház igazgatója.

Hozzáfűzte: több bemutatót is tartanak. Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék című darabját Őze Áron rendezésében - amely a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal közös előadás - például július 1-jén mutatják be.

Ismertetése szerint komolyzenei programjaik védnökségét Miklósa Erika operaénekes vállalta. Gyermekopera is szerepel a kínálatban Britten Noé bárkáját június 16-án láthatják a nézők, csakúgy mint Vajda Gergely karmester-zeneszerző Várfanfár című ünnepi nyitányát, amelyet a Kőszegi Várszínház 40. születésnapjára komponált.

A várszínház honlapján megtalálható műsorterv szerint májusban két alkalommal a szombathelyi Mesebolt Bábszínház produkciójával várják Kőszegre a legkisebbeket, július 1-jén a várszínház fennállásának 40. évfordulóját ünneplik gálaműsorral, június 3-án Összefogás címmel a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével tartanak koncertet, június 11-én a Pesti Művész Színház előadásában az Imádok férjhez menni című vígjátékot, június 18-án az Orlay Produkciós Iroda és a győri Vaskakas Bábszínház közös produkciójaként a Hogy szeret a másik című játékot, július 22-én a Festetics udvarban Nádasdy Ádám fordításában - a Katona József Színház vendégjátékaként - Dante Pokol című színjátékát láthatják a nézők.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„ Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell."
Wittgenstein
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ