Négy bemutatót tervez a szombathelyi Mesebolt Bábszínház az új évadban
Dátum: 2022. május 9., hétfő, 15:24

Négy új bemutatót és két korábbi nagy sikerű előadás felújítását tervezi az új évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház.

A bábszínház keddi tájékoztatása szerint az intézményben most induló 2022/23-as évadban a Kőszegi Várszínházzal közösen mutatják be Jill Tomlinson A cica, aki haza akart menni című meséjét, amelyet négyéves kortól ajánlanak. A Veres András rendezésében készülő előadás premierjét május 15-én tartják.

Június 24-én az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete és a Mesebolt Bábszínház közös produkciójaként mutatják be Timo Parvela Miú és Vau című játékát.

Október 16-tól új szereposztással és megújult díszletekkel láthatja a közönség Michel Ocelot Kirikou és a boszorkány című darabját, amelyért 2017-ben a legjobb magyar nyelvű gyermekszínházi előadásnak járó Üveghegy-díjjal ismerték el a társulat munkáját. Szintén felújítva kerül színre előre láthatólag még ebben az évben a Grimm testvérek meséje nyomán, Veres András átiratában és rendezésében készült Holle anyó is.

Jövőre, 2023. január 29-én lesz a bemutatója a Kisgömböc című mesének, amelyet Veres András írt bábszínpadra és ő is rendezett. A tervek szerint május 7-én lesz a premierje Galuska László Pál A tó titka című mesejátékának, amelyet Kovács Géza rendezésében láthat a közönség.

Mint a közleményben felidézték, az elmúlt két évben a koronavírus-járvány sokszor meghiúsította az előadásokat, lehetetlenné tette a személyes találkozást, de új lehetőségeket is teremtett. A Mesebolt Bábszínház nyilvános Facebook-csoportot hozott létre, amelyen keresztül aktualitásokat és kulisszatitkokat kínál az előadásokkal, mesékkel, szerzőkkel kapcsolatban, valamint több, gyermekeknek szóló novella- és rajzpályázatot is meghirdetett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ A te szabadságod ott ér véget, ahol az én orrom kezdődik"
Angol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ