Tizenhárom premierrel várja közönségét a Pécsi Nemzeti Színház az új évadban
Dátum: 2022. június 14., kedd, 13:09

Tizenhárom premierrel - köztük három ősbemutatóval - várja a közönséget a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a 2022/23-as évadban - közölte a társulat az MTI-vel.

A nagyszínházban Vidákovics Szláven rendezésében Ken Ludwig Primadonnák című bohózatát és a Chicago című musicalt, a Pécsi Balett tolmácsolásában a Zorba című táncjátékot, Funk Iván rendezésében Molnár Ferenctől Az üvegcipő című vígjátékot láthatja a közönség.

Ugyancsak a nagyszínházban kerül a publikum elé Rossini A sevillai borbély című operája Nina Keflin rendezésében, valamint Euripidész Médeiája, amelyet Bozsik Yvette rendez.

A kamaratermi produkciók között folytatódik a tavaly indult - iskolai kötelező olvasmányokat alapul vevő - Ö.K.Ö.R. (Ö.sszes K.Ö.telező R.öviden), a második előadás ősbemutatóját Tóth Zoltán rendezi. Szintén ősbemutatóként kerül színpadra Daniel Defoe Robinson Crusoe című regényének színpadi adaptációja, a Robinson! című ifjúsági darab, amelyet Boráros Szilárd rendez.

A kamara műsorában két új vígjáték és egy meseopera is szerepel: Bagó Bertalan rendezésében kerül színpadra a Paolo Genovese Teljesen idegenek című filmjéből készült darab, míg Telihay Péter rendezésében mutatják be Moliere Don Juan című művét. Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című meseoperáját Gulyás Dénes rendezi.

A teátrum stúdiótermében lesz látható Gerhard Dorfer és Anton Zettel A monarchia utolsó hóhéra voltam című monodrámája Bodonyi József rendezésében, Stenczer Béla előadásában.

Böhm György a Pécsi Horvát Színházban Kvammen, Nag, Saegrov és Torkelsen Királyrák krumplifészekben című művét állítja színpadra.

Mint a Pécsi Nemzeti Színház honlapján olvasható, szeptember 16. és 20. között várják a tánc szerelmeseit a XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóra is, amelyen öt nap alatt nyolc társulattal találkozhat a közönség.

A színház jövő évi produkcióiról, a jegy- és bérletvásárlási tudnivalókról a pnsz.hu, míg a nemzetközi tánctalálkozó programjairól a tanctalalkozo.hu oldalon olvashatók további részletek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„ Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap."
Daumer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ