A Baltazár Színház hozzáférhetővé teszi összes korábbi előadásának felvételét
Dátum: 2022. június 22., szerda, 7:53

Videótárral bővült a Baltazár Színház honlapja, amelyen keresztül mostantól elérhető a társulat összes, már nem játszott előadásának felvétele, valamint négy, a Baltazárról szóló film is.

A videótár elkészítésének ötlete fontos összegzés a csaknem negyedszázada működő társulat életében - olvasható a Baltazár Színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint Elek Dórát, a társulat vezetőjét idézik, a színház definíciójából fakadóan a pillanat művészete, így a pillanattal együtt el is illan, csak emléket hagyva maga után, amelyet az idő elhalványít. "Szerettük volna az elmúlt huszonnégy évünket kicsit kézzelfoghatóbbá tenni, még akkor is, ha tudjuk, egy előadásról készült videófelvétel nem versenyezhet azzal az élménnyel, amit a nézőtéren él át az ember."

Fontos érv volt a videótár megalkotása mellett az is, hogy kutatási és oktatási anyagként is könnyen elérhetővé váljon.

Elek Dóra elmondta: a Baltazár Színházat szinte minden évben megkeresik bölcsész- vagy pedagógushallgatók, akik szakdolgozatukat a társulatról szeretnék írni, és rengeteg az olyan budapesti és vidéki pedagógus is, aki fontosnak tartja, hogy osztályukkal megismertesse az előadásokat, a társulatot. A videótárral az ő munkájukat is szeretnék segíteni.

A Baltazár videói nemcsak a színháztörténetnek, a kutatóknak és a pedagógusoknak szólnak, hanem minden olyan nézőnek, aki szívesen megnézné, vagy újranézné ezeket az előadásokat - emelik ki a közleményben.

A társulat rengeteg színházi műfajjal és határterülettel kísérletezett 1998 óta, így a felvételek között található utcaszínházi előadás (Repülési engedély - angyaloknak), cirkuszszínházi előadás (Ha eljön egy igazi angyal), mozgásszínházi előadás, amelyet Picasso festményei ihlettek (Picasso: A világ teremtése), színházi társasjáték (Arany lépés) szcenírozott koncert (Árad a szeretet) és divatszínházi előadás (Baltazáréji álom). A vendégművészek között van Kulka János, Csákányi Eszter, Müller Péter Sziámi, Kecskés Karina és Varga Klári is.

A videótár filmes archívumában Zelki Jánosnak a Baltazár Színházról szóló két filmje (Játék az egész, Színész legyek) is látható, de megtalálható a felvételek között egy rövidfilm is, amely a társulat Afrikában tett látogatását mutatja be, valamint a Tollasbál című előadás filmváltozata, amelyet Kepes András Oázis című műsorához készítettek az alkotók.

A videótár a Baltazár Színház honlapján, a http://baltazarszinhaz.hu/videotar/ linken érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ Ha regényt akarok olvasni, írok egyet."
Benjamin Disraeli
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ