Főváros: kezdődhet a Merlin Színház korábbi épületének felújítása
Dátum: 2022. július 13., szerda, 9:06

Kezdődhet a volt belvárosi trafóház, a korábban a Merlin Színháznak is helyet adó épület felújítása. A tervek szerint a rekonstrukció jövő tavaszra fejeződik majd be, azt szeretnék, hogy Budapest 150. születésnapjára a kulturális és közösségi eseményeknek otthont adó intézmény megteljen élettel - mondták el főpolgármester-helyettesek keddi sajtótájékoztatójukon.

Kerpel-Fronius Gábor okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes közölte: hétfőn írták alá a felújítási szerződést a kivitelezővel.

Olyan Merlin-épületet szeretnének, amely "megtestesíti mindazt, amit a nyitott Városházáról, a nyitott városkormányzásról és Budapest sokszínűségéről gondolunk" - fogalmazott. Alapvetően kultúraközpontú, de a város sokszínűségét kifejező közösségi és társadalmi eseményeknek otthont adó intézményt szeretnének. Az épületet kis átalakításokkal, de a szükséges műszaki felújításokat elvégezve újítják meg. A beruházás nettó 413 millió forintba kerül - közölte.

Kerpel-Fronius Gábor beszélt arról is, hogy az épület felújítása egy fejlesztéssorozatba illeszkedik: jelenleg is folyik a Városháza homlokzatának felújítása, zajlik az előkészítése annak, hogy a Budapest Galéria beköltözhessen a Városháza Gerlóczy utcai épületszárnyába, és már nyertest hirdettek a Városháza park megújításáról szóló pályázaton is.

A volt trafóház épülete - Merlin Színházként - Jordán Tamás és Lázár Kati munkája révén a budapesti kulturális élet egyik zászlóshajója, egyik központja volt. Ezt szeretnék visszaadni a fővárosiaknak - mondta a főpolgármester-helyettes.

Kitért arra is, hogy korábban már készültek tervek az épület felújításra, de azt látták, hogy nem illeszkednek ahhoz a funkcióhoz, amelyet "a Merlinben a városvezetés látni szeretett volna".

Kérdésre válaszolva elmondta, a Merlin üzemeltetésére pályázatot írnak majd ki, és szerinte Jordán Tamásnak szerepet kell majd kapnia a bírálati folyamatban. Ugyanakkor kiemelte: ez szélesebb funkcionalitású intézmény lesz.

Bősz Anett humánterületekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, az épületet a jelenlegi formájában újítják fel, a Merlin korábban ismert terei megmaradnak, de friss kortárs arculatot kap, továbbá kialakítanak egy mintegy kétszáz négyzetméteres teraszt is.

A terveket egy olyan belsőépítész iroda, a Nanavízió készítette, amelyben kizárólag női tervezők dolgoznak - jegyezte meg.

Bősz Anett kiemelte: "pezsgő, kísérletező, kulturális közösségi térré szeretnénk változtatni a Merlint", amelyben koncerteket, tánc- és színházi előadásokat, kiállításokat, valamint konferenciákat is lehet tartani.

A volt trafóház 1920 körül épült. Az V. kerületi Gerlóczy utcából megközelíthető épület később színháznak, oktatási központnak és klubnak adott helyet, 2011-ben zárták be.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„Minden vegetáriánus megváltozik, ha örököl egy szalámigyárat."
Moldova György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ