Négy bemutatóval készül az új évadra a Békéscsabai Napsugár Bábszínház
Dátum: 2022. agusztus 31., szerda, 14:55

Négy bemutatóval készül az új évadra a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, amely az évad második felében költözhet át a Munkácsy-negyed szívében megújuló új bábszínházba.

Varga Anna marketing menedzser kedden az MTI-nek elmondta, szeptember 3-án a már hagyományosnak mondható Bábozda elnevezésű délután indítja el az évadot: az Ibsen Ház udvarán várnak mindenkit egy közös játékra, ahol a társulat minden tagjával találkozhatnak a látogatók.

Az új bemutatóik közül a Léghajó a Bodza utcában címűt Kiss Ottó írta, a darabot a zalaegerszegi Griff Bábszínházzal közös produkcióban mutatják be.

A Hétszínvirág Valentyin Katajev klasszikus meséjén alapul, amelynek a fő üzenete, hogy a barátság mindennél fontosabb. Csortán Zsóka, a teátrum művésze rendezésében mutatják be a Boszorkányos mese című varázslatos darabot - mondta.

Az évad második felében lesz egy klasszikus, kesztyűbábos előadás, amelyet bérleten kívül kínálnak; a Paprika Jancsit Soós Emőke rendezi.

Hozzátette, több darabjuk repertoáron marad, egyebek mellett a Bolondos mesék, a Világszép nádszálkisasszony, a Kőszív, A helység kalapácsa, a cirkuszi lakókocsiról szóló Hurrá, Kacabajka! vagy a Bagoly, aki félt a sötétben.

Az idei évadban is Babaszínházi előadásokkal várják az egészen fiatal korosztályt; lesznek kulisszajárások; és folytatódik a természetvédelemmel foglalkozó Zöld mesék sorozat is, amelyben ezúttal a levegővel foglalkoznak majd. Idén újdonságként nemcsak szombaton délután, hanem délelőttönként is lesznek előadások - mondta Varga Anna.

A menedzser hozzátette, az idei évadban, vélhetően tavasszal költöznek át a Munkácsy-negyed szívében, az egykori Ursziny-Beliczey-kúriában épülő új bábszínházba.

Lenkefi Zoltán igazgató tavaszi újraválasztása előtt pályázatában azt írta, most főleg koprodukciókat hoznak létre, illetve korábban már játszott darabokat újítanak fel. "Ez az elképzelés egyrészt költséghatékony, hiszen az előállítás nem terheli a költségvetést, másrészt a munkatársak szabad kapacitásait az átköltözésre, berendezkedésre fordíthatjuk majd" - írta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ Mire az ember megöregszik, a gyertya többe kerül, mint a születésnapi torta."
Bob Hope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ