Bécsben vendégszerepel a Nemzeti Színház társulata a Vitéz lélek című előadással
Dátum: 2022. szeptember 20., kedd, 8:31

Bécsben vendégszerepel a Nemzeti Színház társulata a Vitéz lélek című előadással pénteken; a darabot a Tamási-emlékév programsorozatához kapcsolódva mutatják be a Theater Akzent színpadán.

A Nemzeti Színház jelenleg is repertoáron lévő legrégibb előadását, a Vitéz lélek című darabot 2013-ban mutatta be a teátrum, azóta több szereplőcserével, de folyamatosan műsoron tartja. A legújabb "felfrissülés" a bécsi bemutató előtt történt - áll a színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, nem véletlenül választotta a 2013-as kezdő évad bemutatkozó darabjának Tamási Áron művét Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője. A közleményben a Nemzeti Színház vezérigazgatóját idézik, aki úgy fogalmazott, szimbolikus erejű dráma ez, amely az újrakezdésről, az újraépítkezésről szól.

"Megmutatja ez a mű azt is, hogy mi, magyarok mindig képesek vagyunk újra és újra talpra állni, bármilyen csapás is ér bennünket. Képesek vagyunk új korszakot nyitni, ha jó az irány, és a kapaszkodók, vagyis az értékek megfelelőek" - fogalmazott a rendező.

Mint mondta, Tamási Áron darabja az első világháború után játszódik, egy olyan világban, amelyben a főhős a hitébe kapaszkodva újrateremti az életét, ezt jelképezi a szamár, kereszttel a hátán. "A magyarság is mindig ezt teszi, újrafogalmazza önmagát a nagy viharok után" - tette hozzá.

A rendező szerint bár ritkán játsszák Tamási Áron darabjait, mégis valahogy mindig jelen vannak a magyar színpadokon. A Vitéz lélek a békéscsabai Jókai Színház műsorán is szerepel jelenleg, de több helyen látható az Énekes madár is.

A Tamási-emlékév jegyében született meg a Nemzeti Színház új bemutatója is, a Tündöklő Jeromos, a Gyulai Várszínházzal együttműködésben - mondta Vidnyánszky Attila. Mint kiemelte, csodálatos az a beszédmód, ahogyan Tamási megszólal, a gondolatok tisztasága, költői ereje, ahogyan a lehető legpontosabban fogalmaz a világról.

Mint mondta, a színészeknek, az előadás alkotóinak is feltöltődést jelent most újrafogalmazni a darabot. Az előadás határon túli bemutatása egyúttal az összetartozásról is szól - hangsúlyozta, hozzátéve: az is jelképesnek tekinthető, hogy a Tamási-emlékév hivatalos záróeseménye a Nemzeti Színház produkciója lesz decemberben.

A Vitéz lélek előadásában több új szereplő is látható, illetve van, hogy régi szereplő kerül új szerepbe. Tóth Auguszta Sári, Ács Eszter Panni szerepében látható, Herczegh Péter pedig a főhőst, Balla Péter szerepét játssza.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ A fal mindig keményebb, mint a fejünk, amellyel be akarjuk törni."
Marie Curie
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ