Fesztivállal ünnepli húszéves utójubileumát a Karaván Színház
Dátum: 2022. szeptember 26., hétfő, 14:51

Fesztivállal ünnepli húszéves utójubileumát a Karaván Színház szeptember 29. és október 2. között. Az elmúlt négy év produkcióiból válogató rendezvényen az érdeklődőket színházi produkciókkal várják, a gyerekek számára zenés, bábos előadásokat szerveznek, az előadások után pedig koncertek színesítik a programot - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány 2020-ban lett 20 éves, ekkor született együttműködése is az MG Records lemezbolttal, amelynek vezetője, Matyasovszky Géza helyet biztosít a Karaván Színház előadásainak. A pandémia miatt a hivatalos megnyitó elmaradt, ezért most, 2022-ben egy fesztivállal ünnepli a színház húszéves utójubileumát, valamint az új színházhelyiség átadását - olvasható a közleményben.

Mint írják, a fesztivál az utóbbi négy év produkcióiból válogat, október 1-jén pedig Horváth Kristóf (Színész Bob) rendhagyó irodalomórát tart Petőfi Sándor verseiből. Az estet Baranyi Zoltán hegedűművész kíséri.

A tájékoztatás szerint szeptember 29-én Spiró György Prah című kétszereplős darabját nézheti meg a publikum Nyári Oszkár és Nyári Szilvia előadásában, Tóth Géza rendezésében. Szintén szeptember 29-én látható az I m online című előadás, amit Selmeczi Bea az internetes zaklatásról, a cyberbullyingról írt.

Október 1-jén Vaszilij Szigarjev Guppi című darabja kerül műsorra, amit Nyári Oszkár és Nyári Szilvia mellett Pál András játszik. Ugyanaznap Oláh-Horváth Sári Hűvöse című előadás látható, amit Bereczki Csilla és Boda-Novy Emília állítottak színre, és az intézeti csicskáztatásra hívja fel a figyelmet.

A fiatalabb korosztályt a zenés, bábos Banyamesék, a Gyere haza, Mikkamakka és az Egerek... és az egerek című produkciók várják - emlékeztet a közlemény.

Az előadások után koncerteket szerveznek. Fellép a Gypsy Soloist zenekar, melynek repertoárjában megtalálhatóak a 19. század ismert verbunkosai és magyar nótái és Haydn-, Brahms-, Liszt-, Kodály-művek is.

Szintén koncertet ad a Liszt-díjas Farkas Rózsa és a Prima Primissima-díjas Balogh Kálmán, akik cimbalmon szólaltatják meg Rácz Aladár dallamait. Az előadás során szintén elhangzó Bach és Couperin művei mellett még néhány népzenei összeállítás is felcsendül.

A fesztivál zárónapján, október 2-án Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós egy különleges program részeként a közönséggel fognak kártyázni. A kártyákhoz történetek, versek, dalok, személyes élmények kapcsolódnak - áll az összegzésben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Aforizmák
„Mit nem adunk föl, azt sohasem veszítettük el."
Friedrich Schiller
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ