A Gyulai Várszínház nívódíját vehette át Márkó Eszter
Dátum: 2022. december 4., vasárnap, 10:34

A Gyulai Várszínház nívódíját kapta Márkó Eszter a Tündöklő Jeromos rendezéséért. Az elismerést a szerdai előadás után Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója és Görgényi Ernő, Gyula polgármestere adta át a Nemzeti Színházban - közölte a fővárosi teátrum csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben idézik Márkó Esztert, aki elmondta: meglepte, de nagyon megtisztelő számára az elismerés.

Mint hozzátette, nem volt könnyű feladat számára ez a Tamási-darab, mert eddig főleg gyerekeknek szóló előadásokat rendezett és fiatal felnőttekkel foglalkozott a tanítás közben. "Nemcsak emiatt volt nehéz a munka, hanem Tamási Áron miatt is, akinek a világa ugyan közel áll hozzám, de mégis nehéz volt megfogalmazni a színpadon, eltalálni azt a hangvételt, ami éppen megfelelő a darabjához" - fogalmazott a rendező.

Kiemelte, hogy a próbafolyamat hosszú lelki utat jelentett számára: megbirkózni a szöveggel, összehozni a sokféle iskolából jött, sokféle indíttatású csapatot. Szerepelnek ugyanis a darabban a Nemzeti Színház színészei, a beregszászi társulat tagjai és egyetemi hallgatók is.

"Az már gyermekkoromtól fogva nem volt kérdéses, hogy valahol a színház közelében fogok kikötni, hiszen édesanyám színésznőként megadta az indítást erre a pályára" - idézte fel Márkó Eszter.

Elmondta: a színművészeti után Szatmárnémetiben, Csíkszeredában is játszott, aztán a budapesti József Attila Színház következett, amely szintén meghatározó időszaka volt életének.

"A tanítást egy kollégámnak köszönhettem, de ez is nagyon nagy iskolának bizonyult, hiszen a növendékeknek nem lehet mellébeszélni, mindig felkészültnek kell lenni" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a vizsgaelőadás hozta el a rendezői munkát az életébe. Aztán ebből következett egy mesedarab színpadra állítása a József Attila Színházban, majd Erdélyben is kapott ilyen feladatot.

"Azt gondolom, hogy a feladatokat kapjuk abban az értelemben is, hogy mindig azok a munkák találnak meg, amelyekkel dolgunk van" - fogalmazott az alkotó, hozzátéve: a színészet és a rendezés is folyamatos küzdelem, önvizsgálat, önkiforgatás.

"Nagyon szeretem, mert mindenből lehet tanulni" - mondta, hozzátéve: most is elég sűrű időszakot él, hiszen a Tündöklő Jeromos óta már rendezett Szolnokon és Székelyudvarhelyen is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ ...az emberek szabadságát csak az veheti birtokba, aki megnyugtatja a lelkiismeretüket."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ