Harmincnégy év után tér vissza a Pécsi Harmadik Színházba Spiró György Csirkefej című darabja
Dátum: 2022. december 6., kedd, 16:04

Vincze János, a teátrum Jászai-díjas igazgatójának rendezésében tűzik ismét a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) műsorára Spiró György tragédiáját, a Csirkefej című darabot december 13-án - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Az amatőr és alternatív hagyományokra építő, társulattal nem rendelkező, saját és meghívott produkciókra épülő PHSZ közleménye szerint 1988-ban, az akkor is Vincze János által rendezett Csirkefej színrevitelével alapozta meg igazán máig ható országos hírnevét és elismertségét az intézmény, s ettől a bemutatótól számítják a teátrum megszületését.

A Csirkefej "megdöbbentő erővel mutatja föl azt, ami társadalmunkban az eldurvult érintkezési viszonyok mögött van: a lélektelenséget, a magányt, az öntudathiányt, a szeretetéhséget; az emberi lét hiánybetegségeit" - írták.

A főbb szerepeket játszó Bacskó Tünde, Tatai Gergő és László Csaba mellett Tamás Éva, a Jászai-díjas Bánky Gábor, Frank Ildikó, Fischer Norbert, Götz Attila, Bera Márk, Hollósi Orsolya, Somogyi Bianka és Zengő Ágnes látható az előadásban.

A közleményben kitértek rá: Spiró György és a Pécsi Harmadik Színház kapcsolata folyamatos volt az utóbbi bő harminc évben.

A Kossuth-díjas író két művének ősbemutatóját bízta a Jászai-díjas rendezőre: a Kvartettét 1997-ben, a Szappanoperáét 1999-ben.

Előbbivel elnyerték az 1997. évi Stúdió- és Alternatív Színházi Fesztivál Fődíját és az 1998-as Országos Színházi Találkozó Legjobb előadás díját. A produkció 234 előadást ért meg, s Magyarország képviseletében részt vettek vele a Kortárs Magyar Drámák Bemutatósorozatán Helsinkiben és Lahtiban, továbbá vendégjáték-sorozaton Erdélyben, az Egyesült Államokban és Kanadában.

A Szappanopera meghívást kapott 2000-ben az Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába, 2001-ben pedig Bukarestben a Magyar Színházi Napokon játszották.

Ezeket követte két, ugyancsak sikeres bemutató: Spiró György Prah című drámáját 2007-ben, a Príma környéket 2013-ban állította színpadra Vincze János.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Nem szívesen kötelezem el magam a Mennyország vagy a Pokol mellett, mert itt is, ott is vannak barátaim."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ