Shakespeare Szeget szeggel című művét mutatja be a Vígszínház
Dátum: 2022. december 7., szerda, 7:27

Shakespeare utolsó vígjátékát, a Szeget szeggelt mutatja be pénteken a Vígszínház. A darabot, amelynek középpontjában egy nagy politikai játszma áll, Rudolf Péter rendezésében láthatja a közönség.

Egy porond, amely akár cirkusz vagy showműsor helyszíne is lehetne, a jelmezek olykor Bosch világát idézik, és az előadás olyan kérdéseket vet fel, amelyekkel régóta képtelen megküzdeni az emberiség - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A darab ismertetője szerint a nagy tragédiák árnyékában született Szeget szeggel alaphelyzete inkább tragédiát sejtet, mintsem felhőtlen komédiát. "Világa, a kicsapongó Bécs városa egyszerre idézi meg a Shakespeare korabeli Londont és a mai nagyvárosokat, és teszi nyilvánvalóvá számunkra, hogy sem az ember, sem a hatalom működése Jakab király trónra lépése óta túl sokat nem változott" - áll a közleményben.

Mint írják, a darab műfaji megjelölése a szakembereket is megosztja. Volt már problémajáték, tragikomédia, szatirikus színmű, december 9-én a Vígszínházban pedig dühös vígjátékként debütál.

Rudolf Péter korábban elmondta: régóta foglalkoztatja a darab, amelynek van egy sötét színe és vígjátéki vonulata, és mindig is érdekelte a benne zajló politikai játszma. Mint mondta, a Bécsben játszódó történet nehéz morális kérdéseket vet fel. Az előadást játékosság és közösségi munka jellemzi.

A rendező kiemelte: a darab lehetőséget ad arra, hogy a hatalom természetrajzáról, túlkapásairól és összetettségéről beszéljenek. Miként torzítja a hatalmon lévőt, a frissen hatalomra kerülőt és azokat, akik kiszolgálják - mondta.

"Arra törekszünk, hogy bemutassuk, semmi sem fekete-fehér. Meg kell vizsgálnunk az egyéni indítékokat és a körülményeket is" - tette hozzá.

Mint mondta, azt is meg szeretnék mutatni, hogy még a legsötétebb pillanatokban is ott lehet a játékosság és fordítva. Ezért a cirkusz világát idéző díszletbe helyezték a történetet. Az összes színész szinte végig jelen lesz a színpadon, így valódi csoportszínházi élményt ad az előadás - emelte ki a rendező.

Nádasdy Ádám fordítása alapján a Szeget szeggel vígszínházi változatát Hársing Hilda és Rudolf Péter készítette. Az előadás főbb szerepeiben Kőszegi Ákos, Stohl András, Seress Zoltán, Balázsovits Edit, Wunderlich József és Márkus Luca lép színpadra.

A Szeget szeggel a pénteki bemutató után december 11-én és 16-án, januárban 11-én, 20-án, 21-én és 31-én is látható a Vígszínházban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ A történész: visszafelé tekintő próféta."
August Wilhelm von Schlegel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ