Évkezdés a Radnóti Színházban
Dátum: 2023. január 18., szerda, 11:20

A magyar kultúra napján a repertoár darabjai mellett közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval is várja a nézőket a Radnóti Színház januárban és februárban.

Január 9-én kezdődtek meg a próbái A vége című darabnak, amelynek bemutatóját március elején tartják. Bartis Attila nagyregényét a Radnóti Színház felkérésére Mikó Csaba adaptálta színpadra, az ősbemutatót Nagy Péter István rendezi a főszerepben László Zsolttal, Porogi Ádámmal és Katona Péter Dániellel - áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a mű egy fotográfus, Szabad András szerelmeinek, családjának, karrierjének és ezeken keresztül a huszadik századnak összegzésére, feldolgozására vagy éppen lezárására váró, viharos története. A darabot Schnábel Zita világítástechnikára építő látványtervével, Wurk Ikona LED designer közreműködésével, Pattantyus Dóra jelmezeivel, valamint Dargay Marcell és Csizmás András zenéjével mutatják be a Nagymező utcai színházban.

Január 22-én, a magyar kultúra napján a Kályha Kati című előadás után beszélgetést tartanak, amelyen a címszereplő, Kováts Adél mellett a rendező, Rusznyák Gábor, valamint a szerző, Szálinger Balázs és Visky András erdélyi magyar író lesz jelen. A közönségtalálkozón Csunderlik Péter történész is részt vesz.

Az Antigoné előadásai előtt Karsai György irodalom- és színháztörténész negyedórás beavatóval várja a közönséget, az előadásokat követően pedig a színészek közreműködésével tart közönségtalálkozót. Az esemény témája a dráma cselekményének előzménye, Szophoklész munkássága, valamint segít eligazodni a szereplők közötti viszonyokban. Az előadások utáni rendhagyó irodalomórát január 18-án, 19-én és február 13-án tartják.

Február 8-án a Futótűz című darabot angol nyelvű felirattal tekintheti meg a közönség, a 15-i Egy csepp méz című előadást pedig jelnyelvi tolmács kíséri. Ugyanebben a hónapban 25. jubileumhoz érkezik a Szerb Antal Száz verse, Bálint András önálló estje.

Mint a közleményben áll, a téli hónapokban több játszóhely is bezárt a megemelkedett rezsiköltségek miatt, ez történt a Szkéné Színházzal is, amelynek két produkcióját befogadta a Radnóti Színház. Február 3-án Háy János Elem című darabját tűzik műsorra Kerekes Évával és Mucsi Zoltánnal a főszerepben, Bérczes László rendezésében, 5-én pedig Székely János Caligula helytartója című drámáját mutatják be, Nagypál Gáborral a címszerepben, Szikszai Rémusz rendezésében.

November óta repertoárszerűen látható a Radnóti Színházban a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című produkciója, amelyet legközelebb február 4-én tekinthet meg a közönség. Ugyanígy minden hónapban műsorra tűzik a Keres Emil Próbateremben Annie Baker kortárs amerikai író Körtükör című darabját a KV Társulat előadásában.

Februárban újra Grecsó Krisztián-könyvbemutatót tartanak a Radnóti Színházban. Csaknem öt éve, hogy a Magvető Kiadóval együttműködésben a színház ad otthont a szerző legújabb műve bemutatójának. A Lányos apa című kötet bemutatóját két alkalommal tartják: február 21-én és 22-én. A beszélgetést Szabó T. Anna moderálja, a bemutatón Porogi Ádám és Rozs Tamás lép fel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„Ne köpj a kútba, mert lehet, hogy innod kell belőle!"
orosz közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ