Idén is 19 település amatőr színjátszócsoportjai mutatkoztak be a Pajtaszínházi Szemlén
Dátum: 2023. január 31., kedd, 15:27

Ebben az évben is 19 vármegye 19 településének egy-egy amatőr színjátszócsoportja mutatkozott be a Pajtaszínházi Program záróeseményén a Pajtaszínházi Szemlén, Budapesten, a Nemzeti Színházban.

A Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezésére a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) együttműködésével és a Nemzeti Színház támogatásával útjára indított program célja a régen igen jelentős magyar falusi színjátszó hagyományok újraélesztése - közölte a Magyar Teátrumi Társaság az MTI-vel.

A projektben Magyarország 19 vármegyéjének egy-egy települése vesz részt. A színjátszó csoportok minden évben január végén, a magyar kultúra napja előtt is tisztelegve, a Nemzeti Színházban mutathatják be előadásaikat. Ebben az évben az amatőr társulatok január 21-én és 28-án léptek színpadra.

A produkciók megvalósulását az MTT színész és drámapedagógus mentorai segítik, végigkísérve az alkotófolyamat állomásait a tervezéstől a próbafolyamatokon át a megvalósulásig.

A VIII. Pajtaszínházi Szemlén a legkisebb település, a 229 lakosú

Sorkikápolna (Vas vármegye) volt.

Az elmúlt 8 évben 138 település vett részt a programban. Ennek köszönhetően felelevenedtek a helyi színjátszás hagyományai, létrejöttek vagy újraszerveződtek a helyi színjátszókörök és új közösségi aktivitások indultak - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„Az udvariasság hamis pénz, amelyért valódi értéket kaphatunk. "
Arthur Schopenhauer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ