A Tüskevár című zenés játékot mutatják be a Pesti Magyar Színházban
Dátum: 2023. február 23., csütörtök, 12:55

A Tüskevár című zenés játékot mutatják be március 9-én a Pesti Magyar Színházban Gémes Antos rendezésében.

A nagyszínpadi előadást két felvonásban láthatja a közönség - áll a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Magyar Színház olyan műveket visz színre, amelyek a fiatal közönséget szólítják meg, de a család majd minden tagjának szórakoztató pillanatokat kínálnak. A Valahol Európában, A kincses sziget, az Oliver! és a Madagaszkár című musical után a Fekete István műve alapján készült Tüskevár című zenés játékot mutatják be a nagyszínpadon.

Az Olt Tamás, Szirtes Edina "Mókus" és Váradi R. Szabolcs által írt színdarabot Deres Péter, Gémes Antos és Szemenyei János alkalmazta a Magyar Színház színpadára. Az alkotók arra törekednek, hogy az 1957-ben megjelent regény nyomán olyan produkció szülessen, amelyben az író által megálmodott mondanivaló és történetvezetés nem sérül, és a mai kamaszok számára befogadható, élvezhető a végeredmény.

A darab cselekménye hangsúlyozottan a jelenben zajlik, a felnőtté válás nehézségeiről, a barátságról, az útkeresésről szól, arról, hogy minden serdülőnek jár egy "nagyapai hős". A zenés-táncos darabban a népi motívumokat, dallamvezetést és hangulatot ötvözik a hiphoppal, a rappel és a slam poetryvel.

A darab kettős szereposztásban látható, amelyben a Magyar Színház társulatának fiatal művészei kapnak nagyobb hangsúlyt. Tutajos szerepében Eszenszky Gergely és Fazekas László, Bütyök karakterében Penke Soma és Gréczy Balázs látható. A darab szíve Matula bácsi, akit Fillár István és Rancsó Dezső kelt életre - áll a közleményben.

Az előadás megtekintése 10 éves kortól ajánlott. További információk a https://pestimagyarszinhaz.hu/tuskevar/ linken érhetők el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ Az ördög nem alszik, legalábbis nem akárkivel."
Sándor György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ