Négy bemutatót tart a jövő évadban a húszéves fennállását ünneplő Örkény Színház
Dátum: 2023. május 24., szerda, 9:44

Négy bemutatót, két nagyszínpadi- és két stúdió-premiert tart a jövő évadban a húszéves fennállását ünneplő Örkény István Színház. A társulat következő nyáron a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutat be darabot, amely később a színház repertoárjára kerül.

A jubileumi évadban több rendhagyó programmal készül a színház - olvasható a teátrum MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mácsai Pál igazgatót idézik, aki a következő évad kihívásairól elmondta: számukra elsődleges a szakmai és világnézeti szuverenitás. "Csak így teljesíthetjük a színház feladatait és a közönség tisztességes szolgálatát" - hangsúlyozta.

Mint kiemelte, megnövekedett a színházjáró kedv Budapesten. "Ez természetesen jó, az okok azonban megmutatják jelenünk ellentmondásos állapotát. Nyomott kedélyű korszakokban mindig élénk a színház iránti érdeklődés, és érdekes módon az infláció is inkább a pénzek gyors elköltését segíti" - tette hozzá.

Mint mondta, a színház jelenlegi gazdasági helyzete kevesebb bemutatót tesz lehetővé, és elkerülhetetlen a jelentősebb jegyáremelés is a fővárosi színházakban.

Mácsai Pál kiemelte a VII. kerületi önkormányzat támogatását és az Egis Gyógyszergyár Zrt.-vel fennálló együttműködést.

"A fő kérdés most is az, hogy mit mutatunk be, hogyan beszélünk a jelenről, akár régi a szöveg, akár új. Két nagy klasszikus új optikával, és két ősbemutató, köztük egy kortárs szöveg - ez a jövő évad alaprajza" - fogalmazott.

A 2023/2024-es évad első bemutatóját a nagyszínpadon Bodó Viktor állítja színpadra Lidércek, Shakespeare, Delírium címmel, Shakespeare Szentivánéji álom című klasszikusát Závada Péterrel gondolták újra.

A második nagyszínpadi bemutatót márciusban tartják, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét Gáspár Ildikó rendezi Polgár Csaba főszereplésével.

Az Örkény Stúdióban a jövő évadban ősbemutatók láthatók. Az előző évadban meghirdetett Emma című produkciót a tavaszi zártkörű premier után ősszel tekintheti meg a közönség.

A következő stúdióelőadás koprodukció a Dollár Papa Gyermekei független alkotócsoporttal Ördög Tamás rendezésében, októberi bemutatóval. A darab egy ismert regény színpadi adaptációja, amelynek jogkérése még folyamatban van - írják a közleményben, kiemelve, hogy a mű filmváltozata világsiker lett.

Mint írják, a jövő évad második felében, márciusban Kincses Réka saját darabját rendezi Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza címmel.

Az Örkény Stúdió bemutatóiról Polgár Csaba művészeti vezető így nyilatkozott: a stúdió a méretéből adódóan a világgal mint a társadalom legkisebb egységét képező családdal foglalkozik, olyan, mintha a nappalink lenne. "A következő évadban tágítunk egy kicsit a horizonton, jövőre ez a nappali New Yorkban és Berlinben lesz majd, aminek köszönhetően egy másfajta világra látunk rá" - fogalmazott.

Hozzátette: a másik érdekesség, hogy az előző évad családtörténeteinél, mint a Solness, a Szaturnusz Gyűrűje és a Hat medúza egy tepsiben, mindig férfi került a középpontba, az ő szemszögén keresztül láttuk a dolgokat. "Most sorsszerűen úgy alakult, hogy mindhárom új bemutatónk egy női nézőpontot mutat fel" - mondta.

A színház 2024. szeptember 21-én ünnepli húszéves fennállását. Ennek alkalmából 2024 januárjától több rendhagyó eseményre számíthatnak a nézők, többek között nagy vendégségre várják őket a Madách téren, illetve összefoglaló videóanyag is készül az elmúlt két évtizedről.

A közleményben kitérnek arra, hogy a 2023/2024-as évadtól az Örkény István Színház társulatához szerződik Terhes Sándor, aki vendégművészként már többször szerepelt a színház korábbi előadásaiban, köztük a Zűrzavar 2045, a Merlin, avagy Isten, Haza, Család és a Bohémélet című darabban. Jelenleg A Várományos című előadásban Mariani képviselőt alakítja.

Új tagként csatlakozik a társulathoz Hajduk Károly, aki pályafutása során megfordult több kőszínházban és független alkotóműhelyben is.

Gálffi László egy évre alkotói szabadságra megy, erre az időre szerepeit mások veszik át, de továbbra is a társulat tagja marad - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
Aforizmák
„ A boldogság titka a jó emésztés és a rossz memória."
Ingrid Bergman
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ