Hat nagyszínpadi bemutató lesz a Hevesi Sándor Színházban
Dátum: 2023. június 6., kedd, 18:50

Szeptembertől hat nagyszínpadi művel várják a nézőket a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, amelynek a 2022/2023-as évadában 163 előadást játszott a társulat, a produkciókra több mint 40 ezren váltottak jegyet - ismertette az igazgató a pénteki évadzáró ülésen.

A bérletesek száma megközelítette a 7 ezret. A nézők kezdenek visszatérni a színházba, ami alapot ad ahhoz, hogy - 2019-hez hasonlóan - 12 ezren bérlettel látogassák az előadásokat - hangsúlyozta Besenczi Árpád, aki szerint ehhez kemény munkára és összefogásra van szükség.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere elmondta, a városvezetés az elmúlt évben számos döntést hozott az európai energiaválság negatív hatásának enyhítésre. Ugyanakkor - más városokkal ellentétben - a Hevesi Sándor Színházat és Griff Bábszínházat nem zárták be.

Kiemelte, a színészek és a közönség visszajelzései alapján jó döntést hoztak. "A színháznak küldetése van a város közösségi és kulturális életében" - hangsúlyozta a polgármester, aki bejelentette: a 2023/2024-es évadban is végig nyitva marad a színház és minden bemutatóra sor kerül.

A teátrum műfaji sokszínűséggel készül a szezonra: a repertoárban musical, vígjáték, klasszikus színmű, a kortárs magyar darab is megtalálható.

Szeptembertől hat nagyszínpadi művel várják a nézőket. Gérald Lauzier Ballépés jobbra című vígjátékát színpadra állították, a premier szeptember 29-én lesz. Rideg Sándor azonos című regénye nyomán készült, Indul a bakterház című bohózat olvasópróbái is elkezdődtek, a darabot október 13-án tűzik műsorra.

A következő év februárjában a dzsentrivilágot, valamint a századeleji budapesti és vidéki életet idézik meg Hunyady Sándor A három sárkány című zenés játékával, amelyben Rékasi Károly játssza a főszerepet. Ezt követően kortárs darabot tűznek műsorra: Szálinger Balázs zalai szerző Becsvölgye című falusi krimijét Mihály Péter rendezi.

Áprilisban családi musicalt, Thomas Meehan, Charles Strouse és Martin Charnin Annie, a kis árva című művének színpadi adaptációját mutatja be a társulat. Májusban Moliere klasszikus darabjával, a Tartuffe című színművel zárják a 2023/24-es évadot.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ