Krimivel kezdődik az évad a Békéscsabai Jókai Színházban
Dátum: 2023. szeptember 16., szombat, 11:23

Agatha Christie Gyilkosság meghirdetve című regénye színpadi változatának bemutatójával veszi kezdetét az új évad szeptember 15-én a Békéscsabai Jókai Színházban.

Az előadás eredetileg a 2022/2023-as évad záró darabja lett volna, ám a békéscsabai önkormányzat által az energiaválság miatt elrendelt csaknem három hónapos kényszerszünet miatt átcsúszott szeptemberre.

Seregi Zoltán színházigazgató az olvasópróbán elmondta, az Agatha Christie ötvenedik köteteként 1950-ben megjelent regényt Leslie Darbon adaptálta színpadra, azonban a - magyarul Jásdi András fordításában megjelent - művet nem egy az egyben vette át Katkó Ferenc rendező.

Mint mondta, krimit főként tévében látnak a nézők, a mai filmeknek pedig egészen más a dinamikájuk, mint az 1960-as, 70-es években volt. "A színdarab és a regény egyfajta keverékét szeretnénk megmutatni a közönségnek, mégpedig úgy, hogy az 1950-es évek Angliájában játszódó történet 2023-ban is befogadható, élvezhető legyen. Mi a filmek által támasztott igényeknek is szeretnénk megfelelni" - fogalmazott Katkó Ferenc.

A darabban Jane Marple szerepét az örökös társulati tag Felkai Eszter játssza, akit nyugdíjba vonulása óta másodszor sikerült visszacsalogatnia a színpadra Seregi Zoltánnak. Először Örkény Macsakjátékának főszerepét vállalta el, most pedig "Miss Marple nevének említésekor csillant fel a szeme, így nem volt kérdés, hogy elvállalja" - mondta a színházigazgató.

"Nagy öröm számomra ez a szerep, hiszen nem játszottam még hasonló karaktert. Marple ikonikus figura, akiről mindenkinek van egy elképzelése, és ennek a számtalan elképzelésnek kell majd megfelelni a színpadon. Nagyon tetszik a karakter rendkívül gyors észjárása. Nem okoskodó, hanem született okos, elegáns, kedves, de ravasz is, hiszen mindent előre kitalál" - vallott a szerepről az olvasópróbán a színművésznő.

A díszletet Egyed Zoltán tervezte, ő gondoskodik a bűntények rekonstruálását megidéző hologramos háttérvetítésekről is. A jelmezeket Kiss Kata tervezte.

Felkai Eszter mellett Kovács Edit és Csomós Lajos játsszák a főszerepeket, mellettük feltűnik Fehér Tímea, Komáromi Anett, Tarsoly Krisztina, Nagy Erika, Földesi Ágnes Villő és Papp Barbara.

A történet szerint megjelenik egy hirdetés a Gazette napilapban egy gyilkosság pontos helyéről és idejéről. Ez meglepi a városka lakóit, de feltételezik, hogy valamiféle tréfáról van szó, éppen ezért sokan felbukkannak a megadott partin, egy gyilkosos mulatságra számítva. De a legnagyobb megdöbbenésre, amikor kialszanak a fények, tényleg elkövetnek egy gyilkosságot. Az áldozatot senki sem ismeri, a helyi rendőrség tanácstalan. Szerencsére Miss Marple éppen a környéken jár.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„Csak ámulunk, hogy elmúlunk. "
József Attila
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ