Győri társulat kapta a Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját
Dátum: 2023. szeptember 26., kedd, 8:39

A győri RÉV Színház Belém égsz című produkciója nyerte a kilencedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját - tájékoztatták a szervezők vasárnap este az MTI-t.

Közleményük szerint a mecseki városban szeptember 21. és 24. között zajló seregszemle ideje alatt tizenhárom versenyelőadást - köztük egy vajdasági produkciót - láthatott a közönség.

A házigazda komlóiak mellett érkeztek előadások és színjátszók az eseményre Székesfehérvárról, Pápáról, Veszprémből, Körmendről, Bajáról és Győrből is - sorolták a helyi Súgólyuk Egyesület és Forrás Kulturális Alapítvány által rendezett fesztivál szervezői.

A közlemény szerint soha ennyi fellépő nem volt még az idén több mint kétezer nézőt vonzó rendezvényen, amelyen a "színes, érdekes, műfaji sokszínűséget tükröző versenyelőadásokat" középiskolások, egyetemisták, felnőttek adták elő.

A Pataki András Jászai-díjas rendező, fesztiváligazgató, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Molnár Anikó és Papp Attila színművészek alkotta zsűri idén a győri RÉV Színház Belém égsz című előadásának ítélte oda a fődíjat.

Megosztott második helyen végzett a bajai Rábl Színpad Zoe Kazan és Valerie Faris-Jonathan Dayton Ruby című produkciója és a veszprémi Teleszterion Színházi Műhely Is there anybody out there? címet viselő összművészeti előadása.

Megosztott harmadik helyezést ért el a bácskertesi Sturcz József Színtársulat Szántó Armand és Szécsén Mihály a Paprikáscsirke című darabjával és a székesfehérvári Tedi Színpad Tasnádi István Cyber Cyranó című művével.

A legjobb rendező díját Szivák-Tóth Viktor nyerte el a Belém égsz győri produkció színpadra állításáért, míg a legjobb férfi és női színész díját a bajai Rábl Színpad Ruby című produkciójában nyújtott teljesítményéért Bajzák Valentin, valamint Éber Kata érdemelte ki.

Színészi különdíjat kapott Tornay Nóra, a körmendi Kastélyszínházból, Kiss Gábor és Csornai Panna a bácskertesi Sturcz József Színtársulatból és Szabó Miklós Bence a székesfehérvári Szabad Színházból.

A fesztiválon a Magyar Szín-Játékos Szövetség minősítéseit is kiosztották.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak"
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ