Felnőtteknek szóló előadássorozatot indít a Békéscsabai Napsugár Bábszínház
Dátum: 2024. január 8., hétfő, 13:04

Kultúrszösz elnevezéssel felnőtteknek szóló előadássorozatot indít a Békéscsabai Napsugár Bábszínház - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Lenkefi Zoltán igazgató.

A direktor felidézte, hogy tavaly májusban költöztek be az új bábszínházba. Eddig is igyekeztek megszólítani a felnőtt korosztályt, most erre már elegendő tér is rendelkezésükre áll. "Mert a báb műfaja minden korosztály számára érvényes színházi forma" - húzta alá.

Próbáljuk a felnőtteket másfajta, alternatív színházi világba bevezetni. Próbáljuk azt megteremteni, hogy egy kicsit másképp nézzenek a bábszínházra. Ne csak gyerekműfajként éljék meg - mondta Lenkefi Zoltán, hozzátéve, hogy a sorozat művészi, alternatív színházi előadásokat tartalmaz.

Január 19-én Czéh Dániel egy böllér szerepébe bújva játssza el A kisgömböc című vásári bohócjátékot az egyik legismertebb magyar népmese alapján.

Április 12-én Polcz Alaine szövegei és Karády Katalin dalai hangzanak el táncos bábművészeti formában Markó-Valentyik Anna szólóelőadásában az Alaine - Ideje a meghalásnak című előadáson.

Június 21-én a békéscsabai társulat saját bemutatót tart Esti mesék felnőtteknek - A szél most a legigazabb címmel. Az előadás Linn Skaber norvég szerző fiktív monológjai alapján készült, Gyarmati Éva, Czumbil Örs és Csortán Zsóka játsszák majd.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki."
Braque
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ