Különleges programokkal várják a közönséget a Vígszínházban
Dátum: 2024. február 19., hétfő, 9:21

Megújult programokkal várja a Vígszínház művészetközvetítő műhelye azokat, akiket érdekelnek a színház kulisszatitkai vagy kipróbálnák magukat színházi helyzetekben - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.

A Víg+ programjai között kulisszajárások, improvizációs és drámapedagógiai foglalkozások, hétvégi játszóház, az iskolás csoportoknak szóló, előadásokhoz kapcsolódó programok, valamint a nyugdíjas korosztályt megcélzó események is szerepelnek.

A VígTour nevű program során, amit havonta több alkalommal is megrendeznek, a színház kulisszái mögé tekinthetnek be az érdeklődők. A vezetett túrán nemcsak az épületet ismerhetik meg, hanem izgalmas történeteket hallhatnak a színház működéséről, a színházi szakmákról, és azt is megtudhatják, miként jut el egy előadás az olvasópróbától a premierig

A közleményben hangsúlyozták: a Vígszínház fontos feladatának tekinti, hogy a fiatalabb korosztályokkal is megismertesse a színház világát és segítséget adjon a színházi élmény feldolgozásához, ezért a teátrum színházpedagógusai - Lévai Barbara és Zewde Eszter - havonta egy hétvégén a Vígjátszóba várnak minden játszani és kalandozni vágyó 6-10 éves gyermeket. A 15 év feletti érdeklődőknek pedig a Nyílt Műhely játékos improvizációs műhelyfoglalkozásait ajánlják.

A közlemény szerint az Előadás+ ráhangoló vagy feldolgozó foglalkozásain a szakemberek a diákokkal a látott darab kapcsán felmerülő, saját életükhöz és csoportjukhoz kapcsolódó témákat dolgoznak fel interaktív, játékos formában.

A zárt csoportban működő Víg Egylet alkalmain pedig a középiskolás résztvevők egy, a színház repertoárján futó előadás témáját összművészeti eszközökkel járják körbe heti rendszerességgel. A közös munka fókuszában a kritikus gondolkodás, a kreativitás, a kollaboráció és a kommunikáció fejlesztése áll.

A Vígkorúak sorozata a nyugdíjas korosztálynak szól, amelyen a közös játék és beszélgetés mellett kulisszatitkokról és a színház aktuális bemutatóiról is szó esik, valamint a résztvevők megismerhetik a színház működését és találkozhatnak a színház munkatársaival is - írták a közleményben.

A megújult programokról további információ a teátrum honlapján olvasható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„Azon a napon lettél felnőtt, amikor először nevettél egy jót – önmagadon."
Ethel Barrymore
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ