Május 19-én indítja szezonját a Margitszigeti Szabadtéri Színház
Dátum: 2024. április 9., kedd, 10:23

Május 19-én a Mária evangéliuma rockoperával indítja szezonját a Margitszigeti Szabadtéri Színház.

Május 19-től szeptember 11-ig színházi előadások, koncertek, táncelőadások, operagála, klasszikus balettek és operák is várják a közönséget a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - mondta el Bán Teodóra, a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője a margitszigetiszinhaz.hu oldalon olvasható interjúban.

Május 19-én egész napos program várja a családokat a Csillagszemű Táncegyüttessel, énektanulással, pünkösdi király- és királylányválasztással, népviseleti bemutatóval, közös tánccal. A nemzetközi gyermeknapon, május 25-én egyebek mellett az Így neveld a sárkányodat! film-zene-koncert látható élő szimfonikus zenekari kísérettel

Az ügyvezető igazgató a szezon programjai közül felhívta a figyelmet Jonathan Tetelman Best of Puccini című operagálájára, Nemanja Radulovic hegedűvirtuóz koncertjére, a Zöld-foki-szigetekről érkező Lura fellépésére, a The Freaks cirkuszi produkciójára, valamint a Ballet Preljocaj táncosainak és Antonio Gades csapatának előadására.

Bradley Jaden énekes Live in Budapest koncertjével érkezik. A Vivaldianno Shining Venice című show műsora a zenét, a videóvetítéseket, a táncot, a fény- és lézershowt ötvözi egy egyedülálló történetben, amelyet Antonio Vivaldinak szenteltek.

A nyitókoncerten, amelyet az Összetartozás Napja tiszteletére rendeznek, Balázs János zongoraművész lép fel a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral Madaras Gergely vezényletével.

A csodálatos magyar jazz címet kapta a legjobb magyar jazz-zenészeket felvonultató nagykoncert, melyet a Jazz Szövetség és a Margitszigeti Színház közösen állít színpadra. A koncerthez kapcsolódva egy egész hétvégét felölelő Jazz és borfesztivált rendeznek Margitszigeti Jazz Napok címmel.

A Karthago jubileumi nagykoncertjén 45 év dalai szólalnak meg, az Anna and the Barbies zenekar tagjai kifejezetten a Margitszigetre álmodták meg showműsorukat, amellyel huszadik születésnapjukat ünneplik. Közös koncertet ad Kökény Attila és Rakonczai Viktor, fellép Caramel, a Cotton Club Singers és a 100 Tagú Cigányzenekar, a Székesfehérvári Balett Színház és a Boban Markovic Orkestar Parádé című előadását mutatja be.

A Párizsi éjszaka című produkció a mulatók, orfeumok hangulatát idézi meg Offenbach legnépszerűbb dallamaival. Rossini A sevillai borbélyt Káel Csaba rendezésében állítják színpadra a Margitszigeti Színház és a Magyar Állami Operaház közös produkciójaként.

A szabadakarat című zenés színházi est az Erkel Színházban lezajlott bemutató után, a Margitszigeten lesz újra látható, egyetlen alkalommal.

Idén Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világhírű darabját, az Evita musicalt mutatják be a Győri Nemzeti Színház és a Margitszigeti Színház közös produkciójában Bakos Kiss Gábor rendezésében. A darab két alkalommal lesz látható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„Ha meg akarod változtatni a világot, előbb el kell fogadnod olyannak, amilyen."
Bertold Brecht
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ