Nyílt levél a POSZT-ról
Dátum: 2007. június 12., kedd, 13:38
Ma választottak igazgatót Szolnokon. A posztot Balázs Péter nyerte el, ám a pályázat körül igen heves szakmai viták láttak napvilágot, hiszen a szakmai grémium ellenszavazat nélkül Anger Zsolt pályázatát támogatta. Az ügy a Pécsi Országos Színházi Találkozón sem maradt visszhang nélkül. A fesztiválozók nyilvános levelét vezető színészek, rendezők és kritikusok írták alá.
Tegnap formált véleményt a szolnoki Szigligeti Színház igazgatói pályázatairól az önkormányzat által felkért szakmai kuratórium és a kulturális bizottság. A szakmai kuratórium egy pályázatot egyértelműen, ellenvélemény nélkül a legjobbnak ítélt.

A kulturális bizottság azonban ezt a pályázatot nem támogatja. Szalay Ferenc polgármester úr ugyan – a nyílt pályázat és az egyenlő alapú szakmai megmérettetés esélyeit sértve – már korábban megnevezte, hogy ő kit szán a színház igazgatói székébe, meggyőződésünk szerint a közgyűlés nem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja az általa felkért szakmai kuratórium egyértelmű állásfoglalását. Nem tudjuk elképzelni, miféle érdek írja felül a szakmaiságot, vagy miféle megfontolás lehet fontosabb a Szolnoki Szigligeti Színház jövőjénél. Meggyőződésünk, hogy nem szabad kockára tenni annak a színháznak a jövőjét, amely mind a szolnoki közönség, mind az elmúlt harminc év magyar színháztörténetében meghatározó jelentőségű szerepet játszott.


Pécs, 2007. június 12.

Ascher Tamás
Jordán Tamás
Gothár Péter
Zsótér Sándor
Székely Gábor
Novák Eszter
Mohácsi János
Csomós Mari
Máté Gábor
Bagossy László
Tasnádi Csaba
Tasnádi István
Kárpáti Péter
Margittai Ági
Karsai György
Meczner János
Rába Roland
Udvaros Dorottya
Tóth Ildikó
Péter Hilda
Csákányi Eszter
Bányai Tamás
Csapó Virág
Bíró Kriszta
Járó Zsuzsa
Kocsis Pál
Spilák Klári
Szögi Csaba
Csáki Judit
Harsányi Sulyom László
Bezerédi Zoltán
Hevér Gábor
Für Anikó
Bagó Bertalan
Kovács Dezső
Debreczeny Csaba
Csarnóy Zsuzsanna
Szabó Máté
Funk Iván
Dömötör András
Epres Attila
Kocsis Gergő
Jordán Adél
Mészáros Máté
Péter Kata
Szűcs Katalin Ágnes
Vajdai Vilmos
Haas Vander Péter
Molnár-Keresztyén Gabriella
Kállai R. Gábor
Fekete Ernő
Harangi Mária
Serfőző Andrea
Romvári Gergely
Érdi Ariadne
Kaszás Gergő
Simon Balázs

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ A boldogság titka a jó emésztés és a rossz memória."
Ingrid Bergman
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ