Alföldi az egyetlen jelölt
Dátum: 2005. december 24., szombat, 10:39
Alföldi Róbert lehet a fővárosi Bárka Színház új igazgatója; a színész-rendezőről egyedüli jelöltként határoznak január 19-én a józsefvárosi önkormányzat testületi ülésén - értesült pénteken az MTI Jóvér Bélánétól, Józsefváros kultúráért felelős alpolgármesterétől.

„Miután az egész szakma arról beszél, hogy Alföldi Róbert az egyetlen, akit a Bárka Színház társulata igazgatónak szeretne, felmerült bennünk a kérdés: kell-e egy cinikus pályáztatási eljárás ehhez" - mondta az MTI-nek Jóvér Béláné.

–Politikai oldaltól függetlenül ebben nem volt vita" - tette hozzá.

Józsefváros alpolgármestere elmondta: két egyszerű módosítással tették lehetővé, hogy az eredetileg nyílt direktori pályázat helyett a színház társulatának egyedüli jelöltjét választhassák meg.

Az önkormányzat módosította a szervezeti és működési szabályzatát, míg a Bárka Színház az alapszabályán változtatott azért, hogy az általuk egyedüliként ajánlott Alföldi Róbertet igazgató lehessen - mondta Jóvér Béláné.

A népszerű színész-rendező Alföldi Róberttel kettő plusz három éves szerződést kötne az önkormányzat. „Nincs szándékunkban, hogy mi döntsük el, hogy mi legyen a profilja a színháznak" - hangsúlyozta az alpolgármester.

Alföldi Róbert tud az önkormányzat színház fenntartására szánt éves 60 millió forintos összegéről, amihez az elkövetkező években évi kétmillió forint jön még hozzá - közölte Jóvér Bélánétól. Hozzátette: nekünk az a fontos, hogy a Bárka úgy működjön, hogy ez ne jelentsen az önkormányzatnak a lehetőségeinél nagyobb erőfeszítést.

A VIII. kerület vezetése továbbra is a művészszínházi irányvonal mellett áll, ugyanakkor szeretnék, ha a befogadó műhelyként is ismert Bárka Színház Józsefváros kiemelt művészi értékeként lenne jelen a magyar kultúrában.(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
 
Aforizmák
„ Az idő a legdrágább anyag, amiből az életünk készül."
Sütő András
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ