Pécs pályázata célba ért
Dátum: 2005. december 26., hétfő, 11:10
Magyarország a héten hivatalosan is eljuttatta Pécs város pályázatát az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címre az Európai Unió intézményeihez; a pályázatot Bozóki András kulturális miniszter a kormány nevében az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek, a Régiók Bizottságának és az Európai Tanácsnak küldte meg.

A magyar kormány idén októberben döntött arról, hogy a pályázó városok közül Pécset jelöli majd erre a lehetőségre, s már akkor bejelentették, hogy a magyar település pályázatát még karácsony előtt eljuttatják Brüsszelbe. Pécs egy német várossal, s esetleg Isztambullal együtt lesz majd 2010-ben Európa kulturális fővárosa.

Az Európai Unió kulturális miniszterei tavaly májusban határoztak arról, hogy 2009-től évente két település, egy régebbi és egy új tagállam városa együtt legyen Európa kulturális fővárosa. Az akkori döntés értelmében 2010-ben egy magyar és egy német város viselheti a címet. Magyarországon már megszületett a döntés, a németek pedig jövőre választanak majd a két jelölt, Görlitz és Essen között. Mindkét esetben az EU végleges, jóváhagyó határozata valószínűleg 2006 őszén, 2007 elején születhet meg. Ám ez inkább csak formalitás, az uniónak ugyanis nincs joga másik magyar vagy német várost jelölni.

Ugyanakkor elvileg adott a lehetőség, hogy olyan település is pályázzon, amely nem az EU területén fekszik (2008-ban például a nagy-britanniai Liverpool mellett a norvégiai Stavanger lesz Európa kulturális fővárosa). Ezt kihasználva a törökök másfél héttel ezelőtt hivatalosan is benyújtották Brüsszelben Isztambul pályázatát a 2010-es európai kulturális főváros címre. Az Európai Uniónak azonban még döntenie kell, hogy elfogadja-e a törökök pályázatát: azaz az ő esetükben korántsem biztos a győzelem. Mindenesetre az isztambuli vezetés már jó előre közölte, hogy ha megkapják a címet, akkor természetesen együtt fognak működni a másik két, 2010-re jelölt kulturális fővárossal, így a magyar jelentkezővel is.(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ Egy nő még mindig kiszámíthatóbb, mint egy elektron."
Mérő László
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ