Ahol nincs üzenet, s nincs tanulság
Dátum: 2006. január 5., csütörtök, 10:38
M, vagy mégsem címmel láthatják a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékát 2006. január 10-én a kecskeméti Katona József Színházban és 2006. január 11-én a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A produkciót Bodó Viktor rendezte.

A darabról:

A Bodó Viktor rendezte M, vagy mégsem formabontó, kísérletező
előadás, amely tulajdonképpen improvizációs technikák elemein alapuló színészgyakorlatok sorozata. Kritikusai a produkció felszabadult elemi játékosságát, energikusságát és öniróniáját hangsúlyozzák, azt, hogy az alkotók „nem veszik komolyan magukat a színpadon, miközben magát a színpadot mindvégig komolyan veszik."(Fekete Márton)

Keresgélés, elemzés, részletezés, improvizációs technikák elemein alapuló munka néma és szöveges improvizációk és színészgyakorlatok – játékok, helyzetgyakorlatok, szerepnapló írás, mozgásra, beszédre, gesztusokra vonatkozó tréning. Munkánk legfőbb célja, nem egy produkció létrehozása, inkább pusztán a keresgélés, a tapasztalás és a megismerés maga. Nem akarunk szórakoztatni vagy megdöbbenteni. Ez most inkább rólunk szól. A munkánkról. Nincs üzenet, nincs tanulság. Azon nézőink számára lehet majd érdekes játékunk, akik nyitottak színházi kísérletekre.
Gyertek, nézzétek!!!

Szereplők:

Jenei Judit, Juhász Éva, Szabó Márta, Fábián Gábor, Illyés Ákos,
Kedvek Richárd, Nagyidai Gergő, Petneházy Attila

Dramaturg: Tasnádi István

A rendezőmunkatársa: Fülöp Angéla

Break: Batta Róbert

Látványtervező és rendező: Bodó Viktor
 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
Aforizmák
„ A ráncoknak csak a mosoly helyét lenne szabad mutatniuk. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ