Vizuális színház a Trafóban
Dátum: 2006. január 17., kedd, 16:26
Lepkévé válás, metamorfózis – Bérczi Zsófia „morfománjai” egy nem egészen emberi világba ragadnak el, ahol megelevenedik a díszlet, az előadók segítségével életre kel az elasztikus anyaggal bevont színpad és a vetített animáció az alakokkal és formákkal való játék új dimenzióját villantja fel.

A Lepkévé válás nem más, mint egy színpadon testet öltő szürreális, fantasztikus „élővilág”, melynek lakói részben valós, részben virtuális (vetített) szereplők. A látvány és a hangzás egyaránt ennek a különös miliőnek az életre keltését szolgálja, az alkotók – egyértelműen elbeszélt történet hiányában – a mindenkiben működő gyermeki fantáziára és a nézők szabad asszociációira építenek.

Az Élőkép Társulat olyan vizuális színház létrehozására tesz kísérletet, melynek szereplői nem emberek, hanem élő szobrok, természeti formációkra, állatszerű lényekre emlékeztető alakok. Az előadók színes elasztikus anyagba burkolt teste, illetve az egész színpadot borító textilréteg élő textúrát képez, melynek segítségével egy nem létező világot varázsolnak színpadra az alkotók. A vetített képek, animációk a térképzést, a tér tágítását és egy különös atmoszféra megteremtését szolgálják és fokozzák a vizuális élményt.

Koncepció, díszlet, jelmez /Concept, stage, costume: Terebessy Tóbiás, Bérczi Zsófia

Neonomád fénylények (feszített véglény és a bucskák)
: Terebessy Tóbiás

Hangfelvételek és zenei montázs /Sound-montage
: Bársony Júlia

Vetítés /Projection:
Molnár Márk, Szarka Fedor Guido

Szereplők /Performers
: Bársony Júlia, Dékány Edit, Gyöngyösi Adrienn, Kántor Kata, Nagy Fruzsina, Szabó Ágnes, Szarka Fedor Guido, Törzsök Kata

Artisták /Acrobats
: Benjamin Glass, Halasi Márk

Mozdulatok, figurák, koreográfia /Movements, figures, choreography:
Bársony Júlia, Bérczi Zsófia, Dékány Edit, Kántor Kata

Látvány és rendezés /Directed by
: Bérczi Zsófia

Az előadás időpontja: Január 19-20. (Cs-P) 20h  PREMIER!
Jegyár: 1000-Ft, a Trafó bérlet érvényes!

Diákjegy: 750-Ft

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„Aki a disszonanciát nem ismeri, a harmóniát értékelni nem tudja."
Kodály Zoltán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ