Beiktatták Bujtor Istvánt
Dátum: 2008. január 4., péntek, 20:36
Beiktatták tisztségébe pénteken, zártkörű társulati ülésen Bujtor Istvánt, a veszprémi Petőfi Színház új igazgatóját és Eperjes Károly művészeti vezetőt.

Jól működő, erős és jó hírű színház legyen Veszprémben, amelynek az előadásairól országszerte beszélnek - mondta a társulati ülést követő sajtótájékoztatón Lasztovicza Jenő, az intézményt fenntartó Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke.

Hozzátette: ehhez igyekeznek a megfelelő anyagi támogatást biztosítani a megyei önkormányzat most készülő költségvetésében. Megjegyezte, hogy a két évvel ezelőtti finanszírozásnak megfelelő összeget - mintegy 130-140 millió forintot - szeretne elfogadtatni a közgyűléssel.

Az elnök közölte, hogy a színház korábbi 74 millió forintos hiánya mostanra 17 millióra csökkent, a gazdálkodás stabilizálódott.

Bujtor István elmondta: megbízott egy céget az intézmény teljes gazdasági átvilágításával - január végére várja az eredményt -, azaz annak feltérképezésével, hogyan lehetne olcsóbban, gazdaságosabban és hatékonyabban működtetni a színházat.

Tájékoztatása szerint a veszprémi teátrumnak jelenleg 108 közalkalmazott dolgozója van - benne a 29 társulati tag is -, az éves bérköltség 285 millió forintot tesz ki, az épület éves fenntartása pedig 110 milliót „visz el". A színház tavalyi saját bevétele 93 millió forint volt - tette hozzá.

Bujtor István kiemelte: elkerülhetetlennek tartja bizonyos területeken a közalkalmazotti státuszok megszüntetését, viszont a társulat minden tagjára számít, senkit sem akar elküldeni. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy tárgyal országosan ismert rendezőkkel és színészekkel veszprémi szerződésről, illetve vendégjátékról.

Eperjes Károly művészeti vezető rámutatott: a társulatot meg kell erősíteni, s jönne is „rengeteg kitűnő kolléga Veszprémbe". Úgy fogalmazott: "igazi, jó népszínházat szeretnénk, s ez alatt azt értem, hogy nívós szórakoztató darabok legyenek, klasszikus művek is, zenés darabok, de gyermek és ifjúsági darabok is".

Hangsúlyozta: „nincs helye a kísérletezgetéseknek, azt nem engedhetjük meg, hogy aberrált, természetellenes produkció jöjjön létre valakinek a lila ködjéből". Az első és második évben csak olyan produkciók lesznek, amelyekre biztosan bejön a közönség - tette hozzá.

A művészeti vezető szólt arról: Bereményi Géza bizonyosan rendezni fog, például az ő átírásában és rendezésében viszik színre ebben a félévben az Indul a bakterház című darabot. Meghívják ugyanakkor vendégelőadásra január végére az Új Színház produkcióját, Moliere A fösvény című darabját, amelynek Bánsági Ildikó és ő maga a főszereplője - mondta Eperjes Károly.

Tájékoztatása szerint a terveik közt szerepel a Hat hét, hat tánc című országos hírű produkció meghívása is, Kulka Jánossal és Vári Évával a főszerepben. Szeretnék Veszprémben vendégül látni továbbá a legendás Stílusgyakorlatok című darabot Gáspár Sándor, Dörner György és Bán János szereplésével, de tervezik a Mindhalálig Beatles című darab veszprémi vendégelőadását is, Mikó István, Forgács Péter, Incze József és Győri Péter szereplésével.

Eperjes Károly közlése szerint a vendégprodukciókkal azt kívánják jelezni, „mi az a színvonal, amit szeretnének megcélozni". Utalt arra is, hogy a szeptemberben kezdődő új évad első bemutatójának a Hyppolit, a lakáj című darabot tervezik, Szulák Andrea és Reviczky Gábor főszereplésével.

Elmondta: Vidnyánszki Attila megígérte, hogy megrendezi a 2002-es év darabját (Bubik István és Szakácsi Sándor volt a főszereplő), ez Bulgakov Álszentek összeesküvése című műve, de Moliere címmel fog "menni" a színházban.

Vendégrendezésre hívja a színház vezetése a következő évadra Valló Pétert is, Bereményi Gézát pedig a rendezések mellett házi szerzőnek szeretnék megnyerni, de tárgyalnak már Szabó István rendezővel és Szinetár Miklóssal is - közölte Eperjes Károly. Megjegyezte, ő egy rendezést és egy főszerepet vállalna, de Bujtor István többre kapacitálja. Rámutatott: ő viszont Bujtor Istvánt „fűzi" rendezésre és játszásra is.

Eperjes Károly végül azt hangsúlyozta, hogy a színház új vezetése szeretné ismét megnyitni a Latinovits Zoltán Játékszínt.

Nagy kihívás a veszprémi munka, különösen Latinovits Zoltánra való tekintettel, mert „ő itt szeretett volna egy nagyon jó színházat annak idején, ami olyan is volt, csak aztán elüldözték innét, de mi szeretnénk az ő hagyományába lépni" - fejezte be tájékoztatóját Eperjes Károly.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„Az egyetlen hasznos hazugság a gyógyszer."
Platón
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ