Agárdy Gábor temetése
Dátum: 2006. január 26., csütörtök, 11:00
Agárdy Gábor Kossuth-díjas művészt, a Nemzet Színészét február 1-jén, szerdán 15 órakor kísérik utolsó útjára a Farkasréti temetőben - tudatta a Pesti Magyar Színház. A színművész életének 84. évében hunyt el múlt héten csütörtökön; tisztelői február 1-jén 14 és 15 óra között róhatják le kegyeletüket a temető ravatalozójában.

Agárdy Gábor művészetét 1958-ban és 1962-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1968-ban Érdemes művész, 1980-ban Kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1985-ben kapta meg, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, 2002-ben ehhez még a csillaggal-fokozatot is átvehette. 2000-ben a Nemzet Színésze lett, 2002-ben választották meg Budapest díszpolgárává.

Utolsó filmszerepét Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján tavaly nyáron készült filmben játszotta el, amelyet a 37. Magyar Filmszemlén mutatnak be.

Az első ízben 2000-ben odaítélt Nemzet Színésze elismerést a jutalmazottak életük végéig viselik; a kitüntető címet egyszerre tizenketten birtokolhatják, s ha valamelyikük elhalálozik, a címet újraadományozzák. Az Agárdy Gábor halálával megüresedő helyről a temetés utáni hetekben tanácskoznak a Nemzet Színészei; a kiválóságok legutóbb 2005 januárjában ültek össze, akkor Zenthe Ferencet választották maguk közé Bessenyei Ferenc helyére.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Ha hibátlanok volnánk, nem telnék annyi gyönyörűségünk abban, hogy a mások hibáit észrevegyük."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ