A színészethez vonzódó fiú tagja volt a rádió gyermekszínész-társulatának, s mire elvégezte a gimnáziumot, már túl volt a 300. nyilvános szereplésén. Érettségi után apja kedvéért beiratkozott a Közgazdasági Egyetemre, hogy bebizonyítsa, „komolyabb" hívatás betöltésére is képes. Nem fordított hátat gyerekkori álmának sem, ezért a Színművészeti Főiskolára is felvételizett, sikerrel.

Az egyetemet egy év után abbahagyta, s a színészettel sem jár különbül: mivel korábbi eredményeiben bízva az órákat csak gyéren látogatta, egy év után eltanácsolták. Hont Ferenc rendező azonban látott benne fantáziát, úgyhogy rendezői szakra irányította. Itt már szorgalommal végezte tanulmányait, diplomáját 1953-ban vehette át.

Pályafutását a Magyar Néphadsereg Színházában (ez volt a Vígszínház akkori neve) kezdte, főként prózai színműveket rendezett. Ezután dolgozott a szolnoki, majd a győri társulatnál, majd 1959-től hat évadon keresztül Kecskeméten, a vidéki színházakban került közelebbi kapcsolatba az operettel. Időközben családot alapított, s mert így a sok utazás egyre terhesebbé vált számára, a fővárosban keresett rendezői feladatokat.

Álma 1963-ban valósult meg, amikor ő lett a Fővárosi Operettszínház főrendezője, s megpályázta a színház igazgató állását is, de csalódnia kellett. 1972-78 között a József Attila Színházban dolgozott, majd ismét az Operett következett, végül 1988-tól haláláig a debreceni Csokonai Színház igazgatójaként építette a társulatot, mely a megelőző években sok megrázkódtatáson ment keresztül.

Seregi minden műfajban otthon volt: rendezett Shakespeare-drámákat, Molnár Ferenc vígjátékait, színre vitte O,Neill: Vágy a szilfák alatt, Beaumarchais: A sevillai borbély, Schiller: Ármány és szerelem, Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő című darabját, de igazán az operettek világában érezte otthon magát. Az operettet szórakoztató játékként fogta fel, de mindig halálosan komolyan vette a rendezést.

A muzsikából indult ki, klasszikus eszközökkel szórakoztatott, s ez tette nevét külföldön ismertté. Nagy siker volt az általa színre állított Marica grófnő (Kálmán Imre), A víg özvegy és A mosoly országa (Lehár Ferenc), A La Mancha lovagja, a Lili és a My Fair Lady. Olyan nagy művészekkel dolgozott együtt, mint Honthy Hanna, Feleki Kamill, a Latabárok, Sárdi János, Zentai Anna és Rátonyi Róbert.

1961-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1987-ben érdemes művész lett. Ars poeticáját egy alkalommal így fogalmazta meg: „Imádok játszani! No nem hazárdjátékokat! Csakis színházat. Élvezni a játék örömét, s örömöt szerezni általa az embereknek." Budapesten halt meg 1991. június 5-én.

(Weberné Zsikai Mária)