Hírek

Új babaszínházi előadássorozat indul április 29-én a Pesti Magyar Színházban Leporelló címmel, amelynek keretében három előadást láthat a közönség az idén tavasszal.

Hírek

Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényéből készült színdarabot mutat be szerdán a Kolozsvári Állami Magyar Színház - közölték az alkotók hétfőn sajtótájékoztatón.

Hírek

A Karinthy Színház is részt vesz az áprilisban kezdődő 10. Nemzetközi Színházi Olimpián; a teátrum Mesemondó fesztivált rendez, emellett színházi alkotóműhelyeket, a Teatro Tascabilét és a Yorick Stúdiót látja vendégül - közölte a Karinthy Színház szerdán az MTI-vel.

Hírek

Április 20. és 23. között rendezik meg a hatodik Lélektől lélekig érzékenyítő fesztivált a Veszprémi Petőfi Színházban, a programsorozat kapcsolódik a 10. Színházi Olimpiához, így külföldi és határon túli teátrumok előadásait is láthatják majd a nézők - közölte hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján a Petőfi Színház igazgatóhelyettese.

Hírek

Büki Dóra, Juronics Tamás és Veress Anna kapja idén a magyar színház nemzetközi elismertetéséért és megismertetéséért odaítélt Hevesi Sándor-díjat, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja minden évben a színházi világnap alkalmából oszt ki - közölte az ITI Magyar Központja hétfőn az MTI-vel.

Hírek

Komoly- és könnyűzenei koncertek, tánc- és színi előadások, musicalek és operett is szerepel a fertőrákosi barlangszínház idei évadának műsortervében, a szezon május 20-án kezdődik a Sopron Táncegyüttes műsorával - tudatta a barlangszínházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.

Hírek

Tizenhárom bemutatóval készül a 2023/24-es évadra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A musicaltől a thrillerig, a balettől a koncertszínházig, az operától a mesejátékig számos kedvelt műfaj megtalálható a kínálatban.

Hírek

A Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett mellett a Pécsi Harmadik Színház, két pécsi bábszínház, a Bóbita és a MárkusZínház, továbbá az Országos Diákszínjátszó Egyesület is csatlakozik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához - jelentették be kedden sajtótájékoztatón, Pécsen.

Hírek

Világhírű színházi és utcaszínházi társulatok érkeznek a Dunakanyarba; a 10. jubileumát tartó VéNégy Fesztivál június 22. és 25. között a 10. Színházi Olimpia részeként várja a közönséget Nagymaroson.

Hírek

Rex címmel az emberiség jövőjéről szóló előadás látható Valerij Fokin rendezésében a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán.

Hírek

A Macska a forró bádogtetőn című darabot tűzi műsorra a Vígszínház; Tennessee Williams Pulitzer-díjas drámáját új fordításban, a cselekményt az 1990-es évekbe helyezve mutatják be Valló Péter rendezésében szombaton a Pesti Színházban.

Hírek

Március 25-én lesz 40 éve, hogy a Madách Színház bemutatta a Macskák című musicalt; az évforduló alkalmából ezen a napon különleges, jubileumi előadásokkal várják a közönséget.

Hírek

Lenni vagy nem lenni? címmel jótékonysági gálaestet rendez a nehéz gazdasági helyzetben lévő Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) március 15-én - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

Hírek

Húsznál is több, magyar és külföldi vendégelőadás érkezik a következő három hónapban a szegedi Kövér Béla Bábszínházba a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábművészeti Világtalálkozóra - közölte Kiss Ágnes igazgató hétfőn.

Hírek

Szombaton kezdődik a 10. Színházi Olimpia, amelyen 58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket. A programok július 1-jéig országszerte csaknem 100 helyszínen valósulnak meg.

Hírek

Sokszínű programkínálattal, többek között utcaszínházi performanszokkal, különleges artistaprodukcióval, koncertekkel és tematikus játékokkal várják az érdeklődőket a 10. Színházi Olimpia április 15-i megnyitója alkalmából.

Hírek

Kecskemét és a Ciróka Bábszínház lesz az egyik helyszíne a húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábművészeti Világtalálkozónak - közölte az MTI-vel a kecskeméti bábszínház igazgatója.

Hírek

Életének 73. évében elhunyt Jankovits József, a Budapesti Operettszínház bonvivánja - tudatta a teátrum szombaton az MTI-vel. A Liszt Ferenc-díjas operetténekest, színészt türelemmel viselt, hosszas betegségek után érte a halál.

Hírek

Sikerrel zárult a Pécsi Harmadik Színház megsegítésére meghirdetett Színházmentő akció elnevezésű támogatási kampány, amelyben több mint 21 millió forint gyűlt össze - közölte a teátrum pénteken az MTI-vel.

Hírek

Mátyássy Szabolcs zeneszerzőt, színművészt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusát választotta meg a debreceni Csokonai Nemzeti Színház új igazgatójának a város közgyűlése egyhangú szavazással csütörtökön.

Hírek

Federico Fellini örökérvényű filmjét viszik színre egy cirkuszi játék keretében a Békéscsabai Jókai Színház művészei. A színpadi adaptációt Kiss József készítette és rendezi.

Hírek

A budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója, A helység kalapácsa című vendégelőadás lesz látható március 15-én, szerdán Kolozsváron, Vidnyánszky Attila rendezésében.

Hírek

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg március 23. és 29. között a magyar nyelvű színészképző intézmények találkozóját, a SZÍN-TÁR-t Kecskeméten - közölte Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója az MTI-vel.

Hírek

Március 19-én kezdődik a magyarországi nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten; a VI. Jelen/Lét Fesztivál kilenc napja alatt 15 társulat mutatkozik be a Nemzeti Színházban.

Hírek

A Farsang című darabot mutatja be szombaton a budapesti Thália Színház. Ion Luca Caragiale a nagyvárosi kisemberről írt vígjátékát Hamvai Kornél új fordításában és átdolgozásában, Keszég László rendezésében láthatja a közönség.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ Céltalan élet nem lehet tiszta."
Anton Pavlovics Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ