Hírek
Éva és Lilla soha nem találkoztak, nem ismerték egymást. A sorsuk most mégis összefonódik, hiszen oly sok közös volt bennük. Például mind a ketten gyerekek voltak, mindketten naplót vezettek, mind a ketten nagyon, de nagyon szerettek élni, és mindketten átélték a holokauszt borzalmait. Január 19-én szerdán este újra látható Radó Gyula rendezésében A piros bicikli című előadás a Bálintházban.
Hírek
Jelképes demonstrációt terveznek a Pécsi Nemzeti Színház dolgozói a jövő héttől, mert az önkormányzat nem engedte kifizetni azt a pénzt, amellyel a teátrum vezetése elismerné a tavaly végzett többletmunkájukat.
Hírek
A Huszka Jenő életművének csúcsát jelentő Gül baba című operett bemutatójára készül az egri Gárdonyi Géza Színház.
Hírek
Hegyi Barbara színművész vehette át idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt; az elismerést csütörtökön adták át a Vígszínházban.
Hírek
Igazi szórakozást nyújtó Szakcsi-musicallel zárja az óévet az egri Gárdonyi Géza Színház. December 30-án és 31-én este Szegvári Menyhért rendezésében a Cigánykerék című előadást játssza az egri társulat.
Hírek
Kuthy Patrícia, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze nyerte el 2010-ben a tehetséges, vidéken játszó színésznők elismerésére alapított Domján Edit-díjat, melynek átadását csütörtökön este tartották meg a nyírségi nagyváros teátrumában.
Hírek
Hihetetlen erővel és életkedvvel énekelt a 107. születésnapja alkalmából Erfurtban rendezett gálán Johannes Heesters, a világ legidősebb előadóművésze.
Hírek
A fiatal színészek helyzetéről, az előadó-művészeti törvény módosításának előkészületeiről és a színházakat sújtó forráshiányról is szólt Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke a szervezet tevékenységéről és terveiről tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Hírek
Több mint negyven éve már, hogy John Kander és Fred Ebb slágerekben gazdag musical-klasszikusa újra és újra meghódítja a világ színpadait. A Centrál Színház előadása azért is különlegesnek ígérkezik, mert az előadást a legendás koreográfus-táncos, Bozsik Yvette rendezi. A premier december 31-én lesz.
Hírek
Elfogadta a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának meghívását Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház vezetője - tájékoztatta Novák Előd, a Jobbik alelnöke vasárnap az MTI-t.
Hírek
A Magyar Színházi Társaság (MSZT) elnöksége nem ért egyet az előadóművészeti törvény változtatásaival, azokat veszélyesnek tartja - erről a szervezet szerdán közleményben tájékoztatott.
Hírek
Állami támogatásuk drasztikus csökkentésétől, a független szféra ellehetetlenülésétől tartanak az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába sorolt társulatok vezetői - hangzott el a jogszabály módosításáról szóló keddi sajtóbeszélgetésen Budapesten.
Hírek
Nov. 24-én szerdán Gogol: Gogol.Utóirat címmel a Kecskeméti Katona József Színház vendégjátékát láthatják a Bárka Színházban. A produkciót az ukrán Vlad Troickij rendezte.
Hírek
Gyász
Elhunyt Tulipán Gábor, a Miskolci Csodamalom Bábszínház igazgatója, akit 39 éves korában ért a halál. Tulipán Gábor 2008 augusztusától igazgatta a miskolci bábszínházat, előtte hosszú évekig volt az intézmény művészeti vezetője. Az igazgatás mellett rendezett is, utolsó munkája A kis gyufaáruslány volt, amelyet tavaly november 28-án mutattak be - közölte Dobos Tímea, a bábszínházat fenntartó miskolci önkormányzat szóvivője hétfőn.
Hírek
Gyász
Életének 89. évében hétfőn elhunyt Fadil Hadzic komédiaszerző, a zágrábi szatirikus színház, a Kerempuh alapítója, filmrendező és festőművész, a volt Jugoszlávia, majd Horvátország egyik legsokoldalúbb "kultúrmunkása".
Hírek
William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának beavató színházi előadására készülnek a Miskolci Nemzeti Színházban.
Hírek
Bodó Viktor egy rendezését nevezte meg az év színházi eseményének a Vedomosztyi című tekintélyes orosz lap csütörtökön: Peter Handke Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című darabját a NET - Új Európai Színház – című fesztiválon mutatták be Moszkvában.
Hírek
Közeledik a karácsony. Már érezzük a frissen vágott fenyő illatát, a zserbó és bejgli ízét, és azon gondolkozunk, vajon mi lesz idén az ünnepi fa alatt. De vajon eszünkbe jutnak-e azok a rossz körülmények között élő gyerekek, akik mindebből semmit nem éreznek, csak vágyakoznak?
Hírek
December 15-én 20-órakor lesz Az utolsó roma – Egy utolsó cigány című előadás premierje a nemrég megnyílt Teréz körúti Szikra cool-tour-house színháztermében. A produkcióban vendégművészként közreműködik Katona László és Scherer Péter.
Hírek
A legnevesebb független színházi társulatok és befogadó helyek, háromnapos jótékonysági fesztivált szerveznek a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére. A Krétakör, a HOPPart, a TÁP Színház, a Maladype Színház, a Szputnyik, a KoMa, a Pintér Béla Társulat, a Szkéné Színház és a MU Színház összefogásával megvalósuló rendezvénysorozat – azaz a december 19-én, 20-án és 21-én játszott tíz előadás, és egyedi akció – teljes bevételét, illetve a helyszínen felajánlott egyéb adományokat a Katolikus Karitász közreműködésével juttatják el a katasztrófa sújtotta településekre.
Hírek
A minőség megtartásához kockáztatni kell, a kockázatvállaláshoz pedig anyagi eszközök kellenek - így kommentálta Peter Brook, a kortárs színház egyik legjelentősebb rendezője a Le Monde című napilapban a francia kulturális kormányzat azon döntését, hogy felére csökkenti párizsi színházának nyújtott támogatást.
Hírek
Ősbemutató az egri stúdiószínpadon
Saárossy Kinga és Mészáros Sára főszereplésével tipikusan XX. századi emberi szenvedéstörténetet, mégis egri történetet visz színpadra az egri Gárdonyi Géza Színház társulata.
Hírek
A jelenleginél alacsonyabb, de továbbra is törvényben rögzített költségvetési támogatásban részesítené az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába tartozó társulatokat, vagyis a független színházakat az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága által támogatott törvénymódosítási javaslat; szerdai ülésén a testület a Márai Programra szánt összeg növelését is támogatta.
Hírek
A Műegyetemen lévő, főleg fiatalok látogatta Szkéné Színház már az ötvenedik jubileuma felé halad.
Hírek
November 30-án és december 1-jén látható Reid Farrington: Passió-projekt című negyven perces performansz-installációja a MU Színházban. A produkció rendezője – a hosszú időn keresztül a világhírű new york-i Wooster Group csapatát erősítő –, Reid Farrington mozgás, vetítés és hang kollázsba sűríti Carl Theodore Dreyer halhatatlan klasszikusát, a filmtörténet utolsó nagy némafilmjeként számon tartott, 1928-ban készült Szent Johannát.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„ Különbözöm, tehát vagyok."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ