Hírek
Elismerően beszélt Jirí Menzel a Koltai Róbert egykori filmsikeréből készült Sose halunk meg című musicalről. Az Oscar-díjas rendező a szombati bemutató megtekintése után elmondta: sikeres és remek előadásnak tartja a produkciót, és örömmel vinné színre azt Csehországban.
Hírek
Jirí Menzel érdeklődik a Koltai Róbert egykori filmsikeréből, a Sose halunk megből készült musical iránt; az Oscar-díjas cseh filmrendező a hétvégét Budapesten tölti és tárgyal egy esetleges csehországi bemutatóról.
Hírek
Magyar drámaíró angol darabja vendégségben Magyarországon!
Kivételes színházi eseményre kerül sor a Pinceszínházban szeptemberben. A teátrum meghívására Magyarországra látogat egy nemrég bemutatott sikeres londoni musical az eredeti angol szereposztással.
Hírek
A fővárosban is indul a 2010-2011-es kőszínházi szezon: bár évadnyitó társulati ülést kevés színház tart, a próbák a legtöbb budapesti társulatnál már megkezdődtek. Van, ahol már szeptemberben új bemutatóval várják a közönséget, másutt az első premierre októberig kell várni.
Hírek
A híres Broadway-musical, a Hair komolyzenei változata zárja csütörtök este a huszadik Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivált, a produkcióban énekes szólisták és szimfonikus zenekar, csaknem száz szereplő működik közre.
Hírek
Magyar és lengyel árvízkárosult gyerekekkel töltik a vasárnapot Balatonőszödön a Magyar Színház művészei, de a teátrum egyik előadásának bevételét is az árvízkárosultak javára ajánlja fel.
Hírek
Novemberben mutatják be a Broadwayn Pedro Almodóvar spanyol rendező Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmjéből készült musicalt.
Hírek
Várhatóan szerdán teszi közzé a független színházi és táncművészeti társulatok 2010-es működési támogatásáról szóló döntést a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) - értesült az MTI kedden szakmai forrásokból.
Hírek
Június 10-én a Pécsi Országos Színház Találkozó égisze alatt mutatták be a „The Show Must Go On“ című élő Queen koncert-show. Az előadásban a hazai musical élet számos sztárja – Serbán Attila, Tabáni István, Végvári Eszter, Csengeri Attila, Koós Réka, Kiss Szilvia, Csordás Levente, Hien – vesz részt. Az elkövetkezendő néhány hónapban több vidéki városban is látható lesz majd ez az egyedülálló produkció, október végén pedig a fővárosi Papp László Budapest Sportarénában zárul majd a turné egy nagyszabású és látványos show keretében.
Hírek
Több tejet adnak a tehenek, ha Shakespeare műveit adják elő nekik - állítják brit farmerek.
Hírek
Gyász
Elhunyt Horkai János színművész; a Jászai Mari-díjas színészt, a Nemzeti Színház örökös tagját, érdemes művészt 86 éves korában, szombaton érte a halál - tudatta a család
Hírek
Kirobbanó siker volt a szombaton bemutatott Szegény gazdagok című új magyar musical. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, szombaton, június 19-én látható az előadás másodszor.
Hírek
Fesztivállal búcsúzik közönségétől a június közepén megszűnő Szegedi Egyetemi Színház. A hétéves társulat keddtől az idei évad valamennyi előadását még egyszer bemutatja a Pinceszínházban – közölte Czene Zoltán művészeti vezető hétfőn.
Hírek
Életének 84. évében elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze - tudatta a budapesti teátrum pénteken.
Hírek
A Budapest Bábszínház Bitódalok című darabja lett a XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbáb Fesztivál legjobb előadása.
Hírek
Vezető izraeli színészek bejelentették, hogy nem hajlandók fellépni a ciszjordániai zsidó telepeken.
Hírek
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén döntött a Radnóti Miklós Színház és a Katona József Színház vezetőjének kinevezéséről.
Hírek
A Magyar Színházi Társaság elnöksége tiltakozik a pályázati pénzek zárolása miatt
A Magyar Színházi Társaság elnöksége elfogadhatatlannak és törvénybe ütközőnek tartja a VI. kategóriába sorolt, független társulatok és más előadó-művészeti szervezetek 2010 évi finanszírozása ügyében történteket.
Hírek
Közzétette honlapján hétfőn a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) a független előadóművészeti társulatok és zenekarok számára kiírt idei pályázatok eredményeit.
Hírek
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) keresi arra a megoldást, hogy az előadóművészeti tanács által javasolt támogatási összegeknek legalább a felét még 2010-ben megkapják a nyertes független színházi és táncművészeti társulatok - közölte a tárca pénteken az MTI-vel. Magács László, a Befogadó Színházak Társulásának elnöke szerint az elvonással működésképtelenné válhat a terület.
Hírek
Még nem jutottak hozzá a 2010-es állami működési támogatáshoz a magyar független színházi és táncművészeti társulatok; Bozsik Yvette társulatának feloszlatását, Frenák Pál előadások lemondását tervezi.
Hírek
Michael Pennington tisztelgése Shakespeare előtt
Már csak hármat kell aludni és kezdődik a VI. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán. A rendezvény kiemelt eseményeként július 13-án 20.30 órakor Sweet William - Édes William címmel Michael Pennington színész – aki a világ Hamlet-ranglistáján benne van a legjobb tízben – szóló előadását láthatják Shakespeare-ről a drámaíró műveinek segítségével.
Hírek
Az idén Bánffy György részesült a Magyar Szabadságért-díjban, amelyet a Kossuth-díjas színművész szombaton vett át Gödöllőn.
Hírek
Nem emlékszem ilyen munkás évadra - mondta Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház évadzáró társulati ülésén. 280 előadást tartottunk, 70 ezer néző előtt. Több ezévi bemutatónk is tovább él, van, amit Budapesten, lesz, amit Kassán játszunk.
Hírek
Első alkalommal rendezik meg a Roma Színházi Találkozót Pécsett; a csütörtöktől vasárnapig tartó seregszemlére többek között a Reneszánsz Roma Műhely, a Cinka Panna Cigány Színház és a Khamoro Táncszínház kapott meghívást.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Jótettért azt várd, hogy további jótetteket várjanak tőled."
Osvát Ernő
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ