Hírek
Víz alá került vasárnap a müncheni Cuvilliés-színház egy része, miután több száz köbméter víz ömlött az épületbe egy csőtörés nyomán. A felújítás alatt álló régi színházi épület alsó szintjét és a zenekari árkot teljesen elöntötte a víz, amelyet hatvan tűzoltó csak négy órai megfeszített munkával tudott kiszivattyúzni.
Hírek
Az alábbiakban a kecskeméti Katona József Színház januári előadásainak listáját közöljük.
Hírek
További öt évig Harsányi Sulyom László tölti be a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház igazgatói posztját a városi közgyűlés csütörtöki döntése alapján.
Hírek
Folyami bűzszínház létesült Brazília egyik legszennyezettebb folyóján. Túl sok előadást nem ér meg egy darab, csupán egyszer adják elő Sao Paulóban, a Tiete-folyón. A színpad egy nagyobb bárka, a közönség pedig csónakokban csücsülheti végig az előadást, amelynek rendezői a rendhagyó helyszínnel és szagkörnyezettel a figyelmet akarják felhívni a folyó szennyezettségére. A darab nem a Hamlet, hanem az Egy jobb élet (és a bűzlő folyó) című mű.
Hírek
November 3-tól minden héten az Odeon a Nestea Olasz Moziklub keretében– az Odeon-Lloyd moziban – egy olasz filmklasszikus ingyenes levetítésével kedveskedett közönségének. A nyereményjátékkal egybekötött vetítéssorozat a végéhez érkezett, 15-én este a filmklub utolsó alkotását lehet megtekinteni. Ez alkalomból a Designer Outlet táncos „olasz”, nem hagyományos divatbemutatóval várja az érdeklődőket. A rendezvény 18-órakor kezdődik az Odeon-Lloyd moziban.
Hírek
Az Őrült Nők nevezetű hírhedt lokálban továbbra sincs nyugalom. Albin és Georges markát hatalmas örökség üti, ha Albin megnősül és gyermeket nemz. A megoldhatatlan nehézségek ellenére a beláthatatlan következmények láncolata mégis őrült nászba torkollik. Tölgyesy Zoltán – aki ezúttal Albint alakítja – és a Csodálatos Mandarinok ezúttal is egy fergeteges komédia középpontjába kerülnek. – A produkció megtekinthető a budapesti Karinthy Színházban.
Hírek
Shakespeare örök érvényű klasszikusát, a Rómeó és Júliát láthatják Nyíregyházán – december 12-én 15-és 19-órai kezdettel – a Kecskeméti Katona József Színház előadásában. Az alábbiakban a darab szereposztását és a rendezői olvasatot közöljük.
Hírek
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban elkezdődtek a Rovarok című musical próbái. A darabot Tasnádi István írta, a zeneszerzőpáros Moldvai Márk és Jeli András, a rendező Tasnádi Csaba. Bemutató: 2006. február.
Hírek
2006. január 21-én délután 3-órakor lesz a premierje Volker Quandt: Semmiség című darabjának. Az előadás helyszíne a Kolibri Fészek.
Hírek
Fülke-fényben címmel láthatnak előadást József Attiláról 2005. december 5-én 17-és 19-órától a József Attila emlékév záróprogramjaként a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamaratermében, a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában.
Hírek
December 3-án mutatják be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Shakespeare: Ahogy Nektek tetszik című vígjátékát. Az előadás zenéjét Tereskova szerezte, a díszlet-és jelmeztervek Mira János és Véber Tímea munkái. A produkció rendezője Bodolay Géza.
Hírek
Senki ne kérdje: szcéna vagy dal ma? Mindkettőből kap: lát kuplét meg dialógot, a falon meg… de nem, ott nem lógott dia, és nem is fog, az csak buta szófacsarás lenne, márpedig elég az beszédül, minek neszétül minden néző beszédül. – Minden egyes érdeklődőt szeretettel vár decemberben is a Spinoza Étterem, Színház és Kávéház Kuplékirály című „énekes bohósága".
Hírek
Az alábbiakban a kecskeméti Katona József Színház decemberi műsorát olvashatják. A hónap közepén lesz a Homo ludens című darab premierje és még előtte, december 9-én A mi Józsink című előadás ősbemutatója Ádám Tamás rendezésében.
Hírek
Székesfehérvár 4,5 milliárd forintos költséggel felújított színházának kulcsát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át vasárnap a város polgármesterének.
Hírek
2005. december 22-én ősbemutató lesz a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamaratermében. Az andalúziai Manuel Buňo író Esztrád sokk című darabjából készített „abszurd hova-tovább színházi jellegű megmozdulás" látványtervezője és rendezője Bodó Viktor.
Hírek
2005. december 16-án mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Zorba című előadását. A musical szövegét Joseph Stein írta, zenéje pedig a már jól ismert szerzőpáros, John Kander és Fred Ebb alkotása. Az ő nevük fémjelzi többek között a legendás Kabaré és a Chicago zenéjét is.
Hírek
Szerda este Székesfehérváron átadták a 4,5 milliárd forintból másfél év alatt felújított Vörösmarty Színházat.
Hírek
2006. január 14-én, szombaton este 7-órakor bérletszünetes, premier értékű Szinbád előadás lesz a Szegedi Nemzeti Színházban.
Hírek
Az alábbiakban a Spinoza Ház januári porgramjait közöljük. Január 19-én , este 7-órakor a Nizsinszkij utolsó tánca című produkció premierje lesz látható a Spinoza Színházban. A monodráma főszereplője a fiatal Haumann Máté, az előadás rendezője Radó Gyula.
Hírek
A Spinoza Ház szinte reneszánsz vállalkozás: étterem, színház, koncert-, és kiállító terem, kávéház, okos emberekkel való találkozás színhelye – s mindez együtt. E vállalkozás történelme valóban kurta: csupán két és fél év. S először fordul elő, hogy egy produkció megérje az ötvenedik előadást. Nagy esemény tehát, hogy Bacher Iván és Gyabronka József kettőse meghozta ezt az eredményt.
Hírek
Az alábbiakban a Pro Kultúra Sopron januárra szóló műsorajánlatát közöljük, amelyben szerepel a Soproni Petőfi Színház, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, a Soproni Jazzklub, a Soproni Táncfórum , a Fertőrákosi Barlangszínház és még sok más helyszín színes kínálata.
Hírek
A Szegedi Nemzeti Színház Igazgatósága értesíti tisztelt közönségét, hogy ma este a Kisszínházban a 19 órára meghirdetett REVICZKY előadás (Páger Antal bérlet) betegség miatt elmarad.
Hírek
Megnyitotta kapuit a Godot Dumaszínház közreműködésével a Stage Pub Dumaszínháza! Minden szerdán 19.30 -tól! A műsorba bárki jelentkezhet, aki kedvet érez rá, hogy 25 percig szórakoztassa a publikumot. Aki szeretné, hogy – ha csak 25 percre is, de – övé legyen a világot jelentő deszka.
Hírek
Az alábbiakban a budapesti Radnóti Színház januári műsorát közöljük.
Hírek
2005. december 17-én, szombaton 19.00 - órakor lesz Tennessee Williams Az ifjúság édes madarának premierje a soproni Petőfi Színházban. Az előadást Tordy Géza rendezte. Az alábbiakban a szereposztást közöljük.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„Imádom az ellenségeimet, ha értelmesek, ugyanannyira viszolygok az ostobáktól, akik megvédenek."
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ