Hírek
2006. március 25-én lesz a premierje John Webster: Amalfi hercegnő című darabjának a a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán. A produkciót Koltai M. Gábor rendezi.
Hírek
Shakespeare-portrék kiállításával ünnepli fennállásának 150. évfordulóját a londoni National Portrait Gallery, mivel 1856-ban éppen egy, tulajdonosa után Chandos-képnek nevezett Shakespeare-képpel kezdte el tevékenységét.
Hírek
Szép Ernő, a Pesti-ben. Közepes a teljesítmény, de van két forró pontja. Az egyik Tornyi Ildikó (Tóth Manci táncosnő főszerepében), a másik Vallai Péter. Tornyi tündéri századfordulós szövegei elvarázsolnak, de főképp az, ahogy csinálja. Mikor végül ő, a lány vall szerelmet marha barátjának, - végig remegi azt a pár percet, amíg két mondat között némának kell maradnia. Ritkán láttam még ilyen tehetséget.
Hírek
Oscar Wilde a XIX. század végén szakított az újromantikával, és az angol elit-társaságok gyakori konfliktusait írta meg sziporkázóan szellemesen. A korabeli közönség hatalmas ovációval fogadta Wilde bohózattá fokozott színjátékait. A közkeletű hazugságok, képmutatások társasági otthonosságában senki sem magára, hanem ismerőseire értette a gúnyos utalásokat.
Hírek
Sokkolta a berlini Hebbel Színház közönségét a budapesti Krétakör Színház Feketeország című produkciója, amelyet a németországi magyar kulturális évad keretében mutattak be szerdán este.
Hírek
Március 18-án és 19-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál fontos színházi eseménye lesz a Teatro de la Abadía vendégjátéka a Katona József Színházban. Federico García Lorca Comedia sin título (Cím nélküli darab) című művét adják elő, amelyet Magyarországon még nem játszottak.
Hírek
A következő holdtöltekor, március 14-én, kedden egész éjjel kedvezményes színházjegyekkel várja nézőit a Katona József Színház. Aki március 14-én 14-óra és március 15-e reggel 6-óra között jegyet vásárol a Katona jegypénztárában, minden jegyből 150-Ft kedvezményt kap, és mellé egy forró kávét vagy teát.
Hírek
Közös múltidézéssel emlékeznek szombaton barátai és tisztelői Budapesten a New Yorkban elhunyt Halász Péter rendezőre, íróra és színészre. A résztevők szombat délután fél háromkor találkoznak a Vas utcai Ódry Színpad előcsarnokában, hogy megtekintsék Halász Péter utolsó színházi rendezését - mondta pénteken Can Togay, az elhunyt művész egyik legközelebbi barátja.
Hírek
2006. március 20-tól a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A holló és a róka című gyermekelőadását a debreceni Csokonai Színház – Kamara Színház – Víg Mozi tűzi műsorára. A produkciót Paál Gergely rendezte.
Hírek
A Tolnay Klári arcai című emlékkiállítást a főváros után elsőként Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tokajban rendezik meg. A tavasznyitogató idegenforgalmi szezon kezdetén Tokaj-hegyalja ad otthont a tárlatnak. A Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület közreműködésével a főváros után az első vidéki kiállítás, amely bemutatja a Kossuth-díjas művésznő életéről összegyűjtött anyagot.
Hírek
2006. március 20-án 19-órakor láthatják – a Baltazár Színház vendégjátékaként – a Múló Rúzs című előadást a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamaraszínpadán.
Hírek
Életének hatvanhatodik évében pénteken elhunyt Kőmíves Sándor Jászai Mari- és Aase-díjas színművész – tudatta a Vígszínház.
Hírek
A csoda bennünk él. Ott van mindnyájunkban, és bújócskát játszik velünk. Kereshetjük akár egy életen át, de akkor sem biztos, hogy rátalálunk. Houdininek mégis sikerült. Nem kereste, nem tanulta, és egyáltalán nem próbálta megfejteni a titkot. Csupán egyetlen dolgot tett: hitt benne. – Ismét látható a 2005. októberében bemutatott új magyar musical, a Houdini.
Hírek
Al Pacino Oscar-díjas hollywoodi filmsztár ismét visszatér nagy szerelméhez, a színpadhoz. Oscar Wilde Salome című darabjában Herodes királyt játssza majd.
Hírek
2006. március 17-én, pénteken este 7-órakor lesz a premierje Roland Schimmelpfennig: Berlin, Greifswalder Strasse című darabjának a kecskeméti Katona József Színház Kamaraszínházában. A darabot Bodolay Géza rendezte.
Hírek
1931. március 20-án, vagyis ma hetvenöt éve, hogy megszületett Avar István Kossuth-és Jászai-díjas színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze.
Hírek
2006. március 24-én, péntek 19-órakor láthatják a Rögv-est című improvizációs színházi produkciót a Momentán Társulat előadásában, a Klebelsberg Kultúrkúriában.
Hírek
Originális színházi műfaj. Két profi színész improvizál. A néző is megszólalhat. Csipetnyi „pszichoterápia” a nyílt színen. „Nem a te életedet boncolgatjuk, de beletrafálhatunk. Nem a miénket teregetjük, de nagyon ott leszünk.” – Az alábbiakban a színház márciusi ajánlóját olvashatják.
Hírek
A börtönbüntetésre ítélt, piti bűnöző Patrick MacMurphy, mint antiszociális elem elmegyógyintézetbe kerül kezelésre. A férfi azt hiszi, hogy így megúszhatja a börtönt és pár hónap után kiszabadulhat. Addig pedig megpróbálja jól érezni magát.
Hírek
Halász Péterre, a napokban elhunyt író-rendező-színészre, a kortárs színházművészet egyik legeredetibb hazai képviselőjére emlékeztek barátai és tisztelői szombaton Budapesten. A 63 éves korában csütörtökön New York-ban elhunyt világhírű művészre sajátságos múltidézéssel emlékeztek közeli barátja, Can Togay szervezésében.
Hírek
2006. március 30. és április 2. között technikai okok miatt elmaradnak a Rent című Broadway-musical előadásai a Thália Színházban. A jegyek április 10-ig visszaválthatók a Budapesti Fesztiválközpont Kht. közönségszolgálatánál naponta 10-17 óráig, illetve a tervezett előadások napjain a Thália Színház pénztárában este 18-órától, hétvégén du. 14-órától.
Hírek
Goethe: Faust című drámájának bemutatójára készül az egri Gárdonyi Géza Színház. Csizmadia Tibor rendezésében - és Márton László fordításában - a darab most először kerül színpadra.
Hírek
2006. március 4-én 19-órakor lesz a premierje a sikeres kortárs német szerző, Roland Schimmelpfennig: Nő a múltból című színdarabjának az Örkény István Színházban. A produkciót Ascher Tamás rendezte.
Hírek
2006. március 18-án szombaton este 6-órakor Miklósa Erika operaénekes lép föl a miskolci Deszka templomban . A Tavaszköszöntő koncertet a „Bartók + …”-t a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál rendezi a nagy zeneszerző, Mozart emlékére. A világhírű énekesnő Mozart-dalokat és áriákat ad elő, zongorán közreműködik Harazdy Miklós.
Hírek
Egy anyát soha nem lehet pótolni… vagy mégis? Meglepően humoros és filozofikus gondolatokban gazdag játék a halál körül. – Az alábbiakban a Kolibri Színház legújabb bemutatójáról olvashatnak.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ A világ Isten bűnbeesése."
Hebbel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ